Szolgálat 84. (1989)
Tanulmányok - Gerhard B. Winkler: Egyházfejedelem vagy lelkipásztor?
ez utóbbi kérdésben elmosódott a politikai-állami joghatóság-gyakorlástól elválasztó határ. Az ökumenikus párbeszédben már az első vatikáni zsinat óta egyre inkább a római püspök joghatósági primátusa körüli harc került a vita középpontjába. Úgy tűnik, hogy a keleti és a nyugati egyház, a reformáció és a felvilágosodás korának egyházai könnyebben meg fognak egyezni az Eucha- risztia kérdésében, mint ebben az alkotmányjogi kérdésben. Különben a joghatóság fogalma IX. Pius idejében már valami mást tartalmazott, mint a napóleoni kort megelőző pápák alatt. A 18. században a pápai joghatóság azt jelentette, hogy a római szervek Bolognától Nápoly határáig a szabadkőműves-páholyokat és más, az államot veszélyeztető szövetségeket éppen úgy, mint a német "operettfejedelmeket” képesek voltak elnyomni. A potestas directa (közvetlen hatalom), amelyet a pápa megkövetelt magának, ott ért véget, ahol az abszolút államegyházi rendszerek cenzúrahatóságai működésbe léptek. így olyan jámbor szabadkőműveseket, mint Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart, a pápai joghatóság gyakorlása által lelkiismeretükben nem lehetett zaklatni. 1870 után per viam facti (a tényleges helyzet folytán) változtak a viszonyok, s így változott a pápai joghatóság fogalmának tartalma is. A pápa egyrészt kénytelen volt megtűrni saját öröklött városában, közeli szomszédságban egy kiközösített kormányt; másrészt 1848 után, maid az állam és az egyház közötti kultúrharc befejeződésével, de mindenekelőtt 1918 után a szigorúan vett egyházi joghatóság gyakorlása könnyebb lett az egész világon. A Dictatus papae (1075) óta - ez a VII. Gergely kancelláriájából származó gyűjteménye a pápa igényelte vezetőszerep irányelveinek - még sosem volt olyan könnyű a pápának pl. a nyugati keresztény világban a püspöki székeket szabadon betölteni, mint most. A jelenlegi vitában nem látják eléggé, hogy a pápaság, ami a joghatóság fogalmát és annak tartalmát is illeti, a korai kereszténység óta a legnagyobb változásokon megy keresztül. A pápa állami joghatósága gyakorlatilag majdnem semmi. A modern társadalmi változásokat tekintve értelmetlen lenne - úgy, mint az elmúlt századokban - egy átfogó pápai kulcshatalomról beszélni, amelynek minden teremtmény - kivéve a tisztítótűzben szenvedő lelkeket - alá lenne vetve, beleértve a pogányokat, a zsidókat és az eretnekeket is. A pápa ugyan olyan metropolitai jogokat gyakorol a püspöki kar fölött, amilyeneket még soha ezidáig a történelemben (pl. egy nagyon aprólékostul megszervezett kinevezési politika révén); de közben még azt sem tudja megakadályozni, hogy pl valamelyik papja polgári házasságot kössön. A jogrend általános elvilágiasodása és emancipációja (egyenjogúságra való beállítottsága), hála Istennek, a pápa kényszerítő hatalmát (potestas coercitiva) még tovább vitte egy csupán erkölcsi tekintélyű hivatallá válásában. A pápa "hatalom nélküli" hittanúvá, valamint világméretű hivatalnak és az azzal járó szervezetnek a segítségével világméretű igehirdetővé lett. Úgy tűnik, hogy a joghatósági primátus körüli vita - ezt a primátust az első vatikáni zsinat dogmatikusan is megerősítette, és ez főleg az ortodox egyházaknak a legnagyobb nehézséget okozza - magától meg23
