Szolgálat 83. (1989)
Tanulmányok - Németh László: Keresztény közösségek formálása a Fülöp-szigeteken
A XV. és XVI. sz. a spanyol birodalom óriási földrajzi kiterjedését hozta. így nem a véletlen műve volt, hogy az első' keresztények, akik a Fülöp- szigetekre érkeztek, spanyol világjárók voltak, Magellán vezetése alatt. Magellán 1521. április 21-én kötött ki a mai Cebu City partjainál. Az akkori szokás szerint a hajón egy világi pap is utazott, P. Pedro Valderrama. A bennszülöttek nagyon kedvesen fogadták őket és néhányan rögtön meg is keresztelkedtek (a király és neje, néhány vezető egyéniség). Egy hétre rá a Cebuhoz közel fekvő Mactan szigeten egy kisebb törzsközi csatában Magellán elesett, a spanyolok továbbhajóztak, hátrahagyván a pár megkeresztelt bennszülöttet. Katekizációról szó sem volt, nem is beszélvén közösségformálásról. A kereszténység igazából csak a második spanyol partraszállással (1565) kezdett gyökeret verni a szigeteken. A partraszállás vezetője Miguel Lopez de Legazpi volt, Mexikóból jövet egy kisebb csoport Ágoston-rendi szerzetest vett fedélzetére, ők voltak az első igazi misszionáriusai a Fülöp- szigeteknek. Az első évtizedekben a missziós munka eléggé rendszertelen volt: ahogy a spanyol hadak egymás után foglalták el a szigeteket, a misszionáriusok rendszeresen követték őket. A megtérések nagyszáma lehetővé tette, hogy már 1578-ban Manilát püspökséggé emelték, egyházjogilag Mexikó város érsekségéhez tartozott. Ezidőtájt már 4 nagy rend működött a szigeteken: Ágoston-rendiek (1565), ferencesek (1578), jezsuiták (1581) és domonkosok (1587). Ahogy várható is volt, a rendek egymás közt harcoltak a "jobb" missziós területekért, ezért II. Fülöp 1594-ben 4 körzetre osztotta fel a szigeteket, minden rendnek egy bizonyos körzetet adván. Ahogy a szerzetesek száma növekedett, úgy a missziós munka is kezdett rendszeresebb formát ölteni. Míg az első években a hangsúly a keresztelésen volt (minél több bennszülöttet megkeresztelni és üdvösséghez juttatni), ez idő tájt több figyelmet kezdtek szentelni a közösségformálásnak. A XVI. sz. végéig minden nagyobb településben és kikötővárosban szer- zetcsházakat alapítottak. Ezek a kolostorok két célt szolgáltak: köröttük épültek fel az első keresztény közösségek és innét mentek a szerzetesek a belvidékbe, missziós utakra. A tengerpart és az azt övező szűk földrészek nagyon gyorsan viruló közösségekké fejlődtek; a szerzetesházak voltak a helységek központjai. Itt kezdődött el az első hittantanítás, néha a keresztelés előtt, nagyobbára azonban csak a keresztelés után. A szerzetesek iskolákat is alapítottak, ahol a tehetségesebb és jómódúbb gyerekeket tanították. A hosszú távú evangelizáció ezekre a gyerekekre volt alapozva, a szüleik egyszerűen csak meg voltak keresztelve, míg a gyerekek, ahogy lassan nőttek, asszimilálták az új vallást. Az 1580-as években már két főiskola is működött: egy Cebuban, a másik Manilában, mind a kettő jezsuita alapítvány, és sajnos mind a kettő csak a spanyol bavándorlók gyermekei számára. Csak pár évtizeddel később nyitották meg kapuikat a bennszülöttek előtt is. A belvidékeken a közösségformálás és missziós munka sokkal nehezebben ment, már csak azért is, mert a belvidékeket nomád törzsek lakták, rendszeres települések nélkül. 1580-tól kezdve a 37
