Szolgálat 83. (1989)
Tanulmányok - Őrsy László: Az Egyház életében való részvétel új korszaka
a laikusok, papok, püspökök, hogy ezekkel gazdagítsák a közösséget, amint ezt pl. a krisztusi gyülekezet tagjai tették. Az energia - tulajdonképpen minden energia - természetéhez tartozik: ha nincs jó célra irányítva, nyugtalanná lesz, sőt romboló erővé válhat. Tény, hogy sok nyugtalansággal találkozunk az Egyházban. Logikusan következik tehát a kérdés: Ezt a nyugtalanságot nem a felhasználatlan, szétszórt energia okozza-e, amit egyébként hasznosíthatnánk értelmes részvéttel? 6. A részvétel kommunió Félreértésből fakadhat a részvétel elemzésének nagy része: Kiegyenlítődött ugyanis a politikai demokrácia modelljével, ahol a voksokat összeszámolják és a győztesé minden. Ez a felfogás nagyon messze esik az igazságtól. Vegyünk egy hasonlatot: a részvétel annyit jelent, hogy az egész test eleven és tevékeny, a tagok "törődjenek egymással", amint azt Pál elvárta a korintusiaktól (vö. lKor 12,25). Ezen "gondoskodás" jelenti: közös döntésre jutni, hogyan szolgálhatjuk legjobban az egész javát, és közösen elhatározni, hogyan érhetjük ezt el. Ha ezt a folyamatot elfogadjuk, ezzel nem zárjuk ki a fej sajátságos szerepét, de a tagok nélkülözhetetlen feladatát sem. Ha az egy szív, egy lélek igénye felé haladunk, ez gyökeresen más folyamatot igényel, mint amit politikai demokráciák alkalmaznak. Ezt a sajátságos folyamatot eredményesen alkalmazta az első századok egyháza, de alig ismerjük vagy gyakoroljuk napjainkban. Egy példa ecsetelheti hiányos ismeretünket. Amikor egy egyházmegyei pasztorális szinódus hangsúlyozza, hogy a püspököknek el kell fogadnia azt az ajánlatot, amit a többség megszavazott, vagy amidőn a püspök erőlteti, hogy joga van elvetni mindazt, amit a szinódus jóváhagyott, mindkét fél a politikai folyamat modellje szerint gondolkodik. A keresztény igazság az, hogy egyikük sem értette meg a kommúnió módját és értelmét. Bizonyos, hogy belefáradhatunk a hosszú eszmecserékbe. Ez tulajdonképpen a tényleges visszavonulás a részvétel gyakorlásától. Nem feledhetjük azonban el, hogy ezen a téren még olyan kevés tapasztalattal rendelkezünk. Jó időbe kerül, mire a részvétel kezelését és alkalmazását begyakoroljuk. Ennél a pontnál talán a következő kérdés jut eszünkbe: Ha a részvétel ennyire hozzátartozik egyházi örökségünkhöz, miért veszítettük azt el? Mi történt? 7. Történelmi fejlemények, amelyek csökkentették a részvételt Nem célom, hogy a hosszú és bonyolult folyamat történelmét leírjam. Két történelmi jelenséget választok csak ki, amelyek kétségtelenül hozzájárultak a részvétel érzékének és gyakorlásának eltűnéséhez. Az egyik jelenség a keresztségtől az egyházi rend irányában történt hangsúlyeltolódás volt. Az őskeresztények a keresztséget tekintették a szentségek között a legnagyobbnak. A legnagyobb tiszteletben az újonnan megkeresztelteket részesítették. A külső jelek is méltóságukat hirdették: fehér ruhába öltözködtek, a közösség gyülekezetében külön helyet biztosítottak nekik. Az értük végzett imádság előnyben volt és még ma is uralkodó a keleti liturgiában. Idővel ezen egyensúly eltolódott. A keresztség megszokottá vált és
