Szolgálat 83. (1989)
Tanulmányok - Őrsy László: Az Egyház életében való részvétel új korszaka
gátolja fejlődésében. Voltak és vannak ilyen kísérletek (kétségtelenül jó- szándékúak) még a jónevű teológusok, a II. Vatikáni Zsinat kommentátorai részéről is. Egyesek úgy határozzák meg pl. a kollegialitást, hogy az csak egyszer valósulhat meg a századok során, amikor egy egyetemes zsinat ülésezik. Másik részük úgy próbálja meghatározni ugyanazt a valóságot, mintha az megvalósulna minden esetben, amikor ketten vagy hárman összejönnek az Úr nevében. Miután már meghúzták a vonalakat, könnyű mindkét félnek, hogy síkra szálljon saját fogalmazása érdekében, és igazi csatába bocsátkozzék, ami azután csakis meddő és eredménytelen lehet. A baj gyökere az, hogy a vitázó felek egyike sem érti meg az alapfogalom sajátságos természetét, vagy ha igen, nincs türelme, hogy szorgalmazza és kivárja annak lassú fejlődését. Elfelejtik, hogy nem kezelhetik az élőlényeket úgy, mint az élettelen tárgyakat. A helyes módszertani megoldás: lemondani a precíz megfogalmazásról, elfogadni a magfogalmak létezését s ezután lassú érésükön fáradozni együttesen. Ilyen érés kétféleképpen valósul meg, legalábbis amikor olyan magfogalmakról van szó, amelyek az Egyház gyakorlati életére vonatkoznak. Létrejöhet tehát ez az érés az átélt tapasztalás és a reflexív folyamat útján. Tényleg számos magfogalmat ismer az ősegyház gyakorlata. Ezeket a legősibb írott okmányainkban - az Újszövetség írásaiban - találta. A szentségek szerkezete - eltekintve a keresztségtől és eukarisztiától - el volt rejtve főképp mageseményekben és szavakban. Ilyenek pl. Jézus cselekedetei és kijelentései a bűnök bocsánatával, a házasság megszentelésével, az apostolok szétküldésével stb. kapcsolatban. Ezek sugallták az ősegyházat, hogy kifejlessze a szent jeleket és szimbólumokat, amelyek a Szentlélek megszentelő beavatkozásait hirdetik a közösségben. A szentségekről szóló sajátságos tanítás megfogalmazása azonban ténylegesen a fogalmazó és reflexív folyamat által fejlődött ki. Kritikai reflexió tette lehetővé a két jel - nem több és nem kevesebb - pontos azonosítását. A részvétel fogalmának fejlődésében mindkét folyamatnak megvan a maga szerepe. A fejlődés egyes momentumai csak a tapasztalat útján ismerhetők meg. Mások viszont erős elméleti megalapozást igényelnek. A részvétel megértéséhez alapvető, hogy elfogadjuk: a részvétel magfogalom. Perdöntő azon eljárás megtervezésénél is, amellyel a részvételt gyakorlattá tesszük. Mindig nem járunk kitaposott utakon. Sugallatát kell követnünk. Hasonlít ez a művész alkotó munkájához: Akkor ismerhetjük föl a kész képet, amikor már előttünk áll. Bármit is mondunk később a részvételről, már most teljesen világos: mindannyiunknak részt kell vennünk ezen fogalom megértésének fejlődési folyamatában! 2. Feltételezések, amelyekre építjük eszmefuttatásunkat Egyetlen előadó sem kezdheti levegővel. Feltételezésekre építünk. Illő tehát, hogy - mielőtt mélyebbre ereszkednék a részvétel kérdésébe - számot adjak saját feltételezéseimről. Ezek részben meghatározzák azt, amit mondani szeretnék. 20
