Szolgálat 83. (1989)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: Közösség az Egyházban

zsidó és görög nyelven megírt Bibliához, a galileai apostolokhoz, Pálhoz és azok utódaihoz, a püspökökhöz, ezeken belül különös módon a római püspökhöz, valamint történetileg meghatározott egyetemes zsinatok hitvallásaihoz kapcsolódik. Legfőbb szentségében az Egyház mindig a kenyeret és a bort, a földközi-tengeri kultúra termékeit fogja felhasználni, nem pedig rizst és teát, amely a keleti kultúrára jellemző'. Az egység e formái mind kontingens formák; azaz ha az Isten Fia másutt testesült volna meg, más formákhoz kötődne az egyházi egység. Bár e formák mind esedékesek, mégis a jelen üdvrendben kötelezőek, az Egyház nem változtathatja meg őket, nem azért, mert az egyházi hierarchia megcsontosodott, konzervatív bürokratákból áll, hanem azért, mert az Egyház a történelmi Krisztussal kapcsol össze. Léon Blov szavai szerint az egész keresztény világ mindennap egy zsidó vérét issza (nem egy kínaiét vagy eszkimóét). Az Egyház egységének és így az egész emberiség egységének a kezdőpontja, kovásza és előlegezett megvalósulása a názáreti Jézus, és nem a nepáli Siddharta Gautama vagy a kínai Kunk-Fu-Tzu. Mindez természetesen lehetett volna másként, ha az Isten Fia másban , máshol és más időben testesül meg (2).

Am a megtestesülés csak egyik alapvető meghatározója az Egyház egységének. Ez magyarázza meg, miért van szükség konkrét, látható történeti intézményekre, Szentírásra, hitvallásokra, szentségekre és az egyházi rendre. Ez a látható Egyház analóg módon a Krisztus látható jelenlétét folytatja minden helyen és minden korban a történelem végéig. A másik, az elsőtől elválaszthatatlan, de attól különböző, egyformán lényeges meghatározó elv maga a Szentlélek. Az ember Jézus a Szentiélekben fogantatik és ezért Isten egyszülött Fia (Mt 1,18; Lk 1,35). A Szentlélek új módon árad ki rá és nyugszik meg rajta nyilvános működésének a kezdetén, hogy messiási művét a Szentlélek erejében hajtsa végre (Mt 3,16, par.). Á Szentlélek "hajtja ki" a pusztába (Mk 1,12), a Szentlélek erejében gyógyít (Lk 4,18), a Szentlélekben hallja Atyja szavát (Lk 3,22), Őbenne imádkozik Atyjához és találja Atyja akaratában legnagyobb örömét (Lk 10,21); végül a Lélek által adja magát a kereszten (Zsid 9,14). Röviden, a bűn uralma alatt szenvedő emberi egzisztenciában istenfiúságát a Szentlélek erejében éli meg, és ami ezzel azonos, megváltó művét is a Szentlélek erejében viszi végbe. Jézus földi élete idején "még nem volt Lélek" a tanítványokban (Jn 7,39), ti. a Lélek tevékenysége Jézus tevékenységére korlátozódott. A kereszten, utolsó leheletével átadja a Lelket (Jn 19,30). A feltámadt Jézus első lehelete a tanítványokra ezt az átadást folytatja és jelképezi (Jn 20,22). A Léleknek a Krisztus megnyitott oldalából, azaz érettünk feláldozott emberségéből való kiáradása a világra a világ végezetéig tart (Jn 19,34 Jn 20,22-vel együtt olvasva).

Mivel a Szentlélek transzcendens isteni elv, egyszerre a legnagyobb, transzcendens isteni egységet hozza létre és ugyanakkor megőrzi, sőt kifejleszti minden ember és kultúra, minden természetes és természetfölötti adomány gazdag különféleségét. Egyszerre a legnagyobb egység és a leggazdagabb különbözőségek forrása. A Lélek által létrehozott egység szöges ellentétben áll az egyformasággal: u n i t a s -t, nem uniformitas-t hoz létre. Az Egyház ezért nem azonosulhat egyetlen néppel vagy kultúrával sem (amikor missziósai a nyugati kultúra elfogadását azonosították a

15