Szolgálat 82. (1989)

Az egyház szava - A hit és inkulturáció (Nemzetk. Teol. Biz.)

7. Másrészt meg kell említenünk azt is, hogy Izrael kultúrájának külön­böző szempontjai nem egyformán viszonyulnak az isteni kinyilatkozta­táshoz. Van, amelyik ellenállásról tanúskodik Isten szavával szemben, míg mások elfogadását igazolják. Ez utóbbiak között is különbséget kell tenni az átmeneti jellegűek (pl. rituális és jogi előírások) és a maradandók között. "Mózes törvényének, a prófétáknak és a zsoltároknak" (vö. Lk 24,277.44) bizonyos részei kifejezetten is Jézus előtörténetét alkotják. Jézus Krisztus, a világ Ura és megváltója 1. Jézus Krisztus minden kultúra felett áll 8. Jézus Krisztus prédikációiban kifejezésre jut a meggyőződés: benne, szavában és személyében Isten teljessé teszi, s egyszersmind túl is halmozza az adományokat, amelyeket Izraelnek s a népek összességének juttatott (Mk 13,10; Mt 12,21). Jézus minden nemzet és minden ember feltétlen világossága és igazi bölcsessége. Saját cselekvésével mutatja, hogy Ábra­hám Istene, akit már Izrael Teremtőnek és Úrnak ismert el, uralkodni ké­szül mindazok felett, akik hisznek az evangéliumban, mi több: Jézus által Isten máris uralkodik (Mk 1,15; Mt 12,28; Lk 11,20; 17,21). 9. Jézus tanítása, főként példabeszédei, nem egyszer kiigazítanak, sőt el is marasztalnak jó néhány felfogást, amelyet a történelem, a tényleges val­lásgyakorlat és a kultúra sugallt kortársainak Isten természetére és eljá­rásmódjára vonatkozóan (Mt 20,1-16; Lk 15,11-32; 18,9-14). 10. Jézus bensőséges kapcsolata Istennel valamint engedelmessége, amivel feláldozta életét és halálát Atyjának, igazolja, hogy benne helyreállt Istennek a teremtett világra vonatkozó eredeti terve, amit a bűn megrontott. Isten új teremtménye, új Ádám áll tehát előttünk (Róm 5,12-19; lKor 15,20­22) . Ezáltal több szempontból mélyen megváltoztak Istenhez való kapcsola­taink is (Mk 8,27-33). Olyannyira, hogy az átok, amely a keresztre szegezett Messiást sújtotta, áldás lesz minden nép számára (Gál 3,13; MTörv 21,22­23) és a Jézusba vetett hit a Törvény uralmának helyét foglalja el... 2. Krisztus jelenléte a kultúrában és a kultúrákban a) Krisztusnak, Umnknak és a mindenség Megváltójának sajátossága 12. Minthogy az Isten Fiának megtestesülése teljes és konkrét valóság, a megtestesülés kulturális tény. "Krisztus... beleolvadt azoknak az emberek­nek társadalmi és kulturális miliőjébe, akik között élt" (AG 10)... 14. Határozott vallási hagyomány, a zsidó próféták világa alkotta Jézus lelki világát: Izrael jámborságán nevelkedett, a Törvény és a próféták taní­tásai formálták. Mindennek Istenhez, mint Atyához való egészen egyéni ta­pasztalata kölcsönzött hihetetlen mélységet. Á régi prófétákhoz hasonlóan Isten szól rajta keresztül és szólít fel megtérésre. Jellegzetes egész visel­kedése is: szókincse, irodalmi formái, stílusának fordulatai, biblikus hason­latai, közmondásai, ellentétekkel tűzdelt kifejezései, intelmei, boldogságai, egészen szimbolikus cselekekedetei Illésre és Elizeusra emlékeztetnek.. 15. Jézus annyira Izrael életéhez kapcsolódik, hogy az a nép és a vallásos hagyomány, amelyben helyet foglal - éppen ezen a tényen keresztül -, 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom