Szolgálat 82. (1989)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Feltételek nélkül (Y. de Montcheuil)
írta: ’Az ember igazán hagyománytisztelő, ha hűséges marad mély lényéhez... Mert az igazi énben van annak a forrásnak a felszökellése, amely túlszárnyalja az egyediséget. Nem a múlt megszállotjai, hanem a mély lények hosszabbítják meg a hagyományt.’ Kétségkívül P. de Montcheuil e felé az eszmény felé törekedett minden erejével." A Szent István Társulat megjelenteti fordításomban Yves de Montcheuil két könyvét: Isten országa követelményei (1959) és A lelki élet problémái (1958). Ez utóbbi 6. fejezete az itt közölt tanulmány: Elkötelezni magunkat feltételek nélkül Most egy igen fontos igazságra reflektálunk: életbevágó annak számára, aki el akarja magát kötelezni teljes szívvel egy olyan mozgalomban, amely teljesen leköti azokat, akik átadják magukat neki. Szükséges, hogy készek legyünk azokra a belső átalakulásokra, amelyeket az egyszer végbevitt cselekvés hoz létre, és hűségeseknek kell lennünk az elkötelezettségben az általuk nyitott új távlatokban is. Ez a szükségesség az elkötelezett számára azt hozza magával, hogy új módon szemléli életét, jövőjét, a mozgalmat, amelyben részt vesz, a terveket és felvázolt programokat. Amikor "cselekvésről" (action) beszélek, nem akármilyen tevékenységet értek ezen, amelyet az ember külsőségesen véghez visz, amelynek az ember "kölcsön adja" magát; hanem olyan cselekvésre gondolok, amelyben az e- gyén a szó legszorosabb értelmében elkötelezi magát. Manapság sokat beszélnek elkötelezettségről; divatos szó lett. Ebben egészséges visszahatás van a Gide-féle individualizmusra, amely - mint ő mondja - mindig "készenlétben” akar maradni, tehát nem szegényíti el magát az elkötelezettség választásával: mindig készen lenni arra, hogy visszalépjünk, hogy ugyanolyan szívvel és kedvvel másra "kölcsönözzük oda" magunkat. Néhány idézet jól érzékelteti ezt a (dilettáns) magatartást: "Számára a választás nem annyira kiválasztást jelent, hanem annak visszautasítását, amit nem választott." "Állandóan tárva maradt karja attól való félelmében, hogy ha bezárja, csak egy dolgot ölel magához." Ehhez hasonló volt az önmagát bálványozó dilettáns Barrés magatartása. Események, tanok, személyek nem olyan ügyek, amelyeket-akiket az ember fenntartás nélkül szolgál, hanem eszközök az énkultuszhoz, a belső értékek kidomborításához; az ember elhagyja őket, mihelyt zsarnokiak lesznek; ellentétes ügyhöz csatlakozik, mihelyt ezekben intenzívebb önmagasztalás eszközeit fedezi fel. Mindent arra használ az illető, hogy önmagát bálványozza, igazában semminek sem adja oda magát. Ezt a magatartást nem kell összekevernünk a közönséges stréberséggel, hiszen ennél sokkal finomabb, de gyökeresebben önző is. E magatartás az elkötelezettség visszautasítása. Ez a visszautasítás végső soron kiábrándító. Az ember gazdagabb lesz a teljes és feltétlen önátadás révén, mint az önző leleményes játéka által. Ha az egyén látszólag veszít valamit a felszínen, kiterjedésben, megnyeri azt mélységben. Az, aki visszautasítja az önátadást, azzal az ürüggyel, hogy 38
