Szolgálat 82. (1989)
Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: Hűség és a személyiség kiteljesedése
Biológia és erkölcs Ritkán gondolunk arra, hogy sok erénynek nevezett viselkedésformának valóban biológiai alapja van. Kettő' közülük különösképpen figyelemreméltó: az altruizmus és a házastársi hűség. E két viselkedésformát általában erkölcsi, még gyakrabban vallási gyökerekre, ill. előírásokra szokták visszavezetni, ami egyesek szemében bizonyos elutasítási reakciót válthat ki. Ezzel szemben azt kell mondanunk, hogy e viselkedésformáknak természeti, majdnem azt mondhatnánk, biológiai alapja van. Néha azt is lehet hallani, hogy a természet törvényei szemben állnak az erkölcsi törvénnyel. Az utóbbiról egyesek úgy hiszik, hogy valamiféle, a természeten kívülálló, természetidegen gyökerekre vezethető vissza. A természet - érvelnek - lényegében önző, ezzel szemben az erkölcsi törvény altruista. Ez azonban a természet téves értelmezése. Mikor természetről beszélünk, akkor ebbe bele kell vennünk a természet egészét: az embert társadalmi, lélektani és erkölcsi funkcióival egyaránt. Hadfield angol morálpszichológus érdekes, bár nem minden részletében eléggé kidolgozott próbálkozásba bocsátkozott, mikor igyekezett felkutatni az egynejű házasság "természetes", biológiai gyökereit. Azzal érvel, hogy a házastársi hűség kiindulópontja (biológiai szinten) ez a kérdés: mi a természet fő célja? Általánosan elfogadott evolúciós elv: a természet fő célja a fajok reprodukciója és az egészséges faj fenntartása. A természetnek sok módja van arra, hogy ezt a célt megvalósítsa, elérje. Az evolúció kezdeti stádiumában ezt a fajok nagy mennyiségű reprodukciójával érte el, ezért volt akkor még elfogadható a "többnejűség". A későbbi evolúciós fázisban azonban ez már nem célravezető, hanem a magasabb minőség válik vezérelvvé. Ennek biztosítása érdekében kifejlődik az anyai ösztön és, ahogy felfelé haladunk az evolúciós létrán, úgy válik egyre erősebbé. Az egynejűség tehát az evolúció későbbi, tökéletesebb fázisának a jele. Hasonló módon az egyéni nemi fejlődés is ugyanezt az utat járná be, mint a faj evolúciója: a 16-18 éves fiatalnál talán még előtérben áll a "több- nejűségi tendencia", de az érettség magasabb fokán az egynejűségi hajlam a vezérelv. A házastársi hűség biztosítja a természet célszerűségét (Hadfield, 1964,115). A megoldás tehát nem a természet és az erkölcsi törvény ütközésében keresendő, hanem a korábbi vagy későbbi, alacsonyabb vagy magasabb evolúciós szintek tudatosításában. Egyéni síkon itt az érettség fokairól van szó. A hűtlenség - most már egészen közel járunk elemzéseink konklúziójához - mindig pszichikai éretlenség illetve az érettség visszahanyatlásának a jele. A "többnejű férj" (hűtlen házastárs) nem természetszerűleg él, mikor így cselekszik, hanem egyszerűen nem képes lépést tartani a természet fejlődésével, lemaradt, kiesett a menetből, megrekedt fejlődésében. Próbáljuk megközelíteni a hűséget még egy szempontból, kissé talán rendhagyó módon, szokatlan szemszögből: a féltékenységen keresztül. A féltékenységet leginkább csak negatív jelenségként értel16
