Szolgálat 81. (1989)
Eszmék és események - A gyulafehérvári szeminárium
hisszük, elő tud varázsolni olyan fiatal lelkeket, akiknek az egészséges levegő, a kristálytiszta víz, a betegségeiből kigyógyult erdő üde illata és a legtöbb mérgező anyagtól mentes természetben a lelki szabadság az igényük. Ezt a szellemet leheli a Sík Sándor szerezte cserkészinduló is: Szabadba fiúk, a nap arca nevet! Ott pezsdül a friss, tüzes élet. Járjuk be a mezőt, meg a rengeteget, Szabad ott a szabadban a lélek! S a természet tisztaságában és szabadságot nyújtó hangulatában az evangéliumot a maga életében megvalósító fiatal megérzi, hogy lelkében erőforrást hordoz. A megőrzött lelki tisztaság energiái fakadnak belőle. Ne vegyük triumfalizmusnak - hisz ez távol állt tőle - a cserkészpedagógia atyjának és költőjének programot nyújtó sorait: Ott szemben, szívben tiszta láng S az Isten arca néz le ránk. Leheletén ott megterem: Erő, szabadság győzelem! A valóságba át nem ültethető elképzelés ez? Van benne fantázia, mint arról fentebb szó volt, de olyan, amelynek valós vetületét az élet igazolta. Az említett Mészáros István egyetemi docens előadássorozatot tartott az Eötvös Lóránd Tudományegyetem neveléstudományi tanszékén a cserkészpedagógia értékéről. Alapvető megállapítása volt a következő: "Sík Sándor modern cserkészpedagógiájának bemutatása nélkül nem írható meg a hazai neveléstudomány története”. Igaz, hogy nagy a csüggedés kísértése az akadályok és az erők fogyatékossága láttán. Nincs Teleki Pálunk, Sík Sándorunk, de vannak ígéretes fiataljaink. S ha azok a kegyelem erejével közreműködnek, még tanúi lehetünk annak, hogyan "kel a magyar éjben a hajnal". Kerny Géza A GYULAFEHÉRVÁRI SZEMINÁRIUM A gyulafehérvári papnevelde megalapítása Sztojka Zsigmond Antal erdélyi püspök (1749-1757) nevéhez fűződik. Sztojka püspök máramarosi származású román, aki ifjú korában tért át a katolikus hitre. Már püspöksége idején hozzálátott a reformokhoz, ami a hosszú protestáns időszak után (közel 200 év) már nagyon szükséges volt. Az erdélyi papok képzése nagyrészt külföldön vagy plébániákon folyt még a XVIII. sz.-oan is. Ezért Sztojka munkája közepette hamar észrevette a papnevelde szükségességét. így 1753-ban meg is alapította a Megtestesült Bölcsesség Szemináriumát (Seminarium Incarnatae Sapientiae - SIS). Az intézetben kezdetben öt növendék tanult. A teológiai tanulmányok felosztása 4 évre történt. Az intézet első otthona a püspöki palota énekes kanonoki lakása volt. Mivel a növendékek száma egyre növekedett, Sztojka elhatározta egy új épület építését a papnevelés számára. Ez rövid idő alatt 79