Szolgálat 81. (1989)

Eszmék és események - Két évvel a rottenburgi egyházmegyei szinódus után (Baranyi L)

KÉT ÉVVEL A ROTTENBURGI EGYHÁZMEGYEI SZINÓDUS UTÁN 1983 januárjában hirdette meg Moser püspök a Rottenburg-Stuttgarti Egyházmegye Szinódusát, mert: "Felelősek vagyunk Isten és a világ előtt, hogyan valósítottuk meg és hogyan gyakorolhatjuk a jövőben a "KÖZÖSEN HINNI, KÖZÖSSÉGBEN ÉLNI, EGYÜTT TANÚSKODNI" elvet. Sorai elővételezték a szinódus feladatait is. Célja: a "világ felé nyitott katoliciz­mus." Összehozni a különböző tapasztalatokkal és meggyőződéssel rendel­kező embereket beszélgetésre. Kapcsolatba hozni és értékelő párbeszédre serkenteni a szellemi áramlatokat a lelkiség! irányokkal; a hitet a tudo­mánnyal, az Egyházat a társadalommal. Megindult a lázas előkészület, amely 3 évig tartott: tanácskozások az egyházmegye minden szintjén, személyes megbeszélésekkel. Közös út volt ez, amelyen a legkülönbözőbb személyek bátorították és támogatták egy­mást, csoportok együtt imádkoztak. Végül is 1986 pünkösdjén Móser püs­pök aláírhatta a záró okmányt, az irányelvek gyűjteményét az elkövetkező évek lelkipásztorkodására. Az igazság megköveteli tőlünk, hogy beismerjük, a szinódusnak voltak ellenségei, kerékkötői: a bizalmatlanság, gyanakvás, félelem. Mit eredmé­nyezhet a szinódus? Csak papírt, lelketlen elveket? Lelkészeink és munka­társaik amúgy is túlterheltek. Ezután még növelik a követelményeket? 1A szinódus lelkipásztori távlatai A két év nem elegendő arra, hogy a szinódusi határozatok teljes meg­valósításáról számolhassunk be. Idő kell az előítéletek és félreértések kikü­szöbölésére is. Az eredmények már láthatók:- Egy folyamat indult el, amely minden nap újra cselekvésbe lendül, sőt újrakezdődik. Folyam ez, amely magával sodor.- Az egyház három alapszolgálatának (igehirdetés, istentisztelet, a test­vérek szolgálata) egyensúlya és egysége mindinkább kifejezésre jut.- A megkereszteltek kapcsolata egymással és Krisztussal (kommúnió) tudatosodik és tapasztalhatóvá válik.- Nap mint nap erősödnek hitükben a keresztények, hogy sokrétű vilá­gunkban mindinkább megfelelhessenek hithirdetői és missziós külde­tésüknek.- A hit áthatja az egész embert, testet ölt a mindennapi életben, a közös­ségben. Értelmezi az idők jeleit, ezért szükséges a párbeszéd, kapcsolat.- A Szentírásnak nagyobb szerep jut az egyének és közösségek életében. A szinódus megvalósítása nem merülhet ki a lelkipásztori ténykedés hatványozásával: a rendezvények szaporításával. Ennél fontosabb a hangsúly pontos elhelyezése. A szinódus 6 életterület köré csoportosította mondanivalóját: "a közös­ségi és szentségi katekézis", "hitoktatás", "ifjúsági munka", "házasság és család", "liturgia és hithirdetés", végezetül a "felebaráti szeretet és igazságosság". Bőséges anyag, amivel választ kerestek a több mint 300 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom