Szolgálat 81. (1989)
Eszmék és események - Két évvel a rottenburgi egyházmegyei szinódus után (Baranyi L)
szinódusi csoport kérdéseire. Mindent persze nem lehet egyszerre megvalósítani. A követelményeket elsőbbségi sorrendbe kell állítani. Ilyen lehet pl. a felnőttkatekézis, a közösség és hitoktató közreműködése, az ifjúsággal keresni Istent, a keresztény család felkarolása, a vasárnap megszentelése, a szegények támogatása... Azt sem téveszthetjük szem elől, hogy a szinódus rendelkezéseinek súlya, sürgőssége is eltérő. így pL a magyarázatok igyekeznek a terepet alaposan felmérni; az ajánlatok meghatározott helyzetre vonatkoznak, az adott esetben ellenőrizni kell tehát, alkalmazhatók-e saját körülményeinkre. A rendelkezések viszont már kötelező szabályozást hoznak. Ismerni kell egészen pontosan a szöveget ahhoz, hogy végrehajthassuk azt. Könyvformában jelent meg a határozat, s 18.000 példányt vásároltak fel belőle. Az okmány egyes részeit külön is kiadták, hogy meghatározott csoportok felhasználhassák. Az anyag alapján munkafüzetet is készítettek, amely különösen a hit- és felnőttoktatás területén aprólékos javaslatokat közöl. A különböző egyházmegyei szervezetek, egyletek és csoportvezetők igyekeztek pontosan meghatározni "hogyan adhatjuk tovább a hitet a következő nemzedéknek." A lehetőségek feltárásában részt vett a papi tanács, az esperesek testületé, de a plébániai tanácsnokok, a hitoktatók, az ifjúsági lelkipásztorkodás segítői, a társulatok, a papok... sem maradtak ki a munkából. 2. A közösség lelkipásztorkodása A szinódus gyümölcseként a plébániai tanácsok több mint 100 hétvégi szemináriumot tartottak, hogy összehangolják munkásságukat a szinódus elveivel. Létrejött a plébániák életét ellenőrző látogatások új módszere, amely nem a tevékenységi pontok gépies felsorolására figyel, hanem a plébánián uralkodó leíkületet fürkészi. A szinódus gyümölcse a plébániai megújulás tervezete is, amely igyekszik növelni mindden megkeresztelt közös felelősségét, hogy ezáltal minél több hívőt bevonjon az apostoli munkába. Kisebb csoportokat képez minden egyházközség, amelyek időközönként összejönnek, beszélgetnek és imádkoznak. Igyekeznek életük mozgatójává tenni a Szentírást. A szinódus előkészítésében is oroszlánrészt vállaltak a különböző ifjúsági csoportok és egyletek. Ajánlatukra az ifjúság nevelésében a hangsúly a lemondásra, javaink megosztására a rászorulókkal, az egyszerűbb életstílus kialakítására, a környezetvédelem és béketörekvés etikai mozzanataira tevődött. A szinódus persze minden hívőnek melegen ajánlotta ezeket a karizmákat és gyakorlásukat, de különösen azoknak, akik "az ifjúsággal keresik Istent". Egyébként is a szinódus résztvevőinek szívügye, hogy fokozódjék az ifjúság és az egyházközség kapcsolata. El is rendelték: "Az egyházközségi tanácsok évente legalább egyszer találkoznak az ifjúság lelki gondozásának felelőseivel, hogy megbeszéljék az ifjúság nevelésének és az egyházközségnek közös ügyeit" (IV.54). Azt is elrendeli a szinódus, hogy tartsanak megbeszélést évente legalább egyszer a plébános, a plé74