Szolgálat 81. (1989)
Az egyház szava - II. János Pál pápa beszéde Strasbourgban
hogy együtt jár a vallás mellőzésével sőt eltörlésével. Hajlamosak ugyanis arra, hogy a vallást elidegenítő rendszernek tekintsék. Evvel ellentétben egyes hívők felfogásában csak úgy lehet a hit szerint élni, ha visszatérünk az említett régi rendszerhez, amit gyakran túlságosan idealizálnak. Ténylegesen azonban egyik magatartás sem alkalmas arra, hogy összeegyeztesse a keresztény tanítást és Európa szellemét. Mert a hit ereje, ott ahol virul a polgári szabadság és biztosítva van a teljes vallásszabadság, csak növekedhet azáltal, ha elfogadja a kihívást, amit a hitetlenség jelent számára. Ezen körülmények között az ateizmus is megtapasztalhatja korlátáit a kihívás által, amit a hit jelent neki. Ezeknek a különböző szempontoknak a hátterében az a hit legfőbb szerepe, hogy egyformán biztosítsa az összes állampolgárnak: élhessenek lelkiismeretük szava szerint és ne mondjanak ellene az ész által felismert természetes erkölcsi normáknak. Nem bálványozhatjuk többé a társadalmat 9. Ebben az összefüggésben fontosnak tartom emlékezetünkbe idézni, hogy Európa a kereszténység termőtalajából merítette azt a "keresztény" századok folyamán gyakran elfelejtett elvet, amely közéletét legmélyebben irányítja. Arra gondolok, amit Krisztus hirdetett elsőnek: különböztessük meg "azt, ami a császáré", és "azt, ami az Istené" (vö. Mt 22,21). Lényeges ahhoz, hogy elhatárolhassuk, mi tartozik az evilági országok külső rendjét szabályozó kerethez és mi a személyek önrendelkezéséhez. Ez világossá válik azáltal, hogy összevetjük a politikai közösség természetét, amelyhez minden állampolgár szükségszerűen hozzátartozik, és a vallási közösségét, amelyhez szabadon csatlakozhatnak a hívők. Krisztus szerint nem bálványozhatjuk olyan kollektív nagyságként a társadalmat, amely elnyeli az ember személyét és másra vissza nem vezethető célját. Az állam, a társadalom, a politikai hatalom a világ változó és egyre tökéletesíthető keretébe tartozik. Az Isten országát, az eszka- tologikus tökéletességet viszont semmiféle társadalmi terv nem teremtheti meg itt a földön. A politikai messianizmusok legtöbbször kegyetlen zsarnokságba torkollnak. A társadalmaktól felépített rendszerek sohasem végérvényesek, s nem is nyújthatják önerejükből az összes javakat, amelyekre az ember vágyik. Különösképpen pedig nem helyettesíthetik az ember lelkiismeretét, sem az igazság és a végtelen utáni szomját. A társadalom élete, az állam rendje az állampolgárokon nyugszik. Felszólítja őket, hogy rendeljék alá a közjónak egyéni érdekeiket és csupán tárgyilagosan igazságos és jó törvényeket hozzanak, valamint csak ilyeneket ismerjenek el. Már a régi görögök felfedezték, hogy a demokrácia nem létezhet, ha nem veti alá magát mindenki a törvénynek. Másrészt a törvénynek az igaz és a jó transzcendens normáján kell nyugodnia. Az az állítás, hogy az Egyháznak kell rendelkeznie afölött, ami "az Istené", egyértelmű avval, hogy üdvös határa van az emberi hatalomnak. Ez a határ a lelkiismeret, a végső célok, az élet végső értelme, az abszolút felé való megnyílás, a soha el nem ért tökéletességre törekvés feszültsége, amely 54
