Szolgálat 81. (1989)

Tanulmányok - Teleki Béla: Az igazság tanúja

erősítő és nemesítő szórakozást és lehetőséget biztosítson nekik, "szívvel* lélekkel tevékenykedni másokkal és másokért". Kolping életfilozófiája: "Jogtalanul kifogásolják az ember elégtelenségét, az evilági szellemi és testi élet területén: miért van szüksége gyakorta az idegenek szeretetére és gondoskodására? így van ez rendjén. Bölcsen és jól rendezte ezt a Teremtő! Ha nem lenne szükségünk mások szeretetére és gondoskodására, magunk se tennénk ugyanezt másokkal. Különben is az egyén - mai állapotában - túlzottan hajük az önközpontúságra. Szükséges elégtelensége nélkül még jobban elzárná magát másoktól, annyira önmagára összpontosítana, hogy egyik a másikával szinte egyáltalán nem törődne. Mivel azonban minden egyes személynek szüksége van a másikra, ezért az emberiség egységes egészet alkot."

Kolping szavai életéből táplálkoztak. Maga is rászorult mások támogatására: iskoláztatásánál, hivatásának megvalósítása közben. Mint fiatal segédmunkás átélte társai tehetetlenségét: hajléktalanságát, munkanélküliségét, életük kilátástalanságát. - Látta züllöttségüket, gazdasági és politikai kizsákmányoltságukat, s azt, hogy mennyire rászorulnak a szociális és erkölcsi támogatásra. Tapasztalta, hogy a tudás nem elég a boldogulásunkhoz. Mert - állítja Kolping - óriási tudás mellett is lehetünk "alapjaiban roggyant bútora Isten háztartásának", "eleven gyalázata az örök Mintaképnek, Istennek... A legveszélyesebb tudatlanság a legszomorúbb rendetlenség." "Legfontosabb tehát, hogy a fiatal munkás - írja Kolping - életének vallási és erkölcsi vonatkozásaiban alaposan tájékozódjék, mert ettől függ igazi boldogsága, a jobb jövője..." Ez annál is fontosabb, mivel a társadalom "uralkodó divatja" - szerinte - a jellemtelenség.

Erre a bölcsességre később jött rá. Fiatal fejjel még úgy vélte, hogy a tudás hoz szabadulást. Teológusként komolyan foglalkozott a gondolattal: tanár lesz valamelyik főiskolán, hogy a fiatalságot a tudatlanság bilincseitől megszabadítsa. Wilhelm Kettelerrel, a nagy szociális reformgondolat püspökével való kapcsolata és a mesterlegények szociális nyomorának tapasztalata és elberfeldi káplánkodása érleli szociális tudatát: "A nép alsó rétege roppant tudatlan, förtelmesen lesüllyedt, testében-lelkében elhanyagolt. Mindenütt nyomor." Határozottan megírja tehát volt müncheni tanárának, Döllingernek: "A tudományos tevékenység nem jön többé számításba. A lelkipásztorkodásban lebilincselőbb s üdvösebb munkakört találtam." Papi arcélét ezután már kifejezetten jellemzi egyik mottója: "A tevékeny szeretet gyógyítja a sebeket, míg az üres szavak csak szaporítják a kínt." A régi bencés formulát: Óra et labora (imádkozzál és dolgozzál) így korszerűsítette: "A vallás és a munka a nép aranyfedezete." Meggyőződése szerint csak a "családias lelkipásztorkodással" érhetünk el eredményt, mind szociális, mind erkölcsi téren. Ezért a család a lelkipásztorkodás első és legfontosabb területe. Minden lelkipásztori közösséget a család mintájára kell kialakítani és mint családot gondozni. A mesteríegények egyesületeit is családnak képzelte el és úgy is kezelte.

Talán ennek köszönhető Kolping roppant lelkipásztori eredménye, amiről egyik munkatársa ezt vallja: "Kevés ember élt a földön, akiért annyi

47