Szolgálat 80. (1988)
Tanulmányok - Teleki Béla: A Páter
jutalmat, legfeljebb azt, hogy maradéktalanul nagylelkű lehessek Veled szemben." A lélek csodálatos érettsége, mélysége? Csak szépen csengő szavak maradnak, vagy tettekbe is öltöznek? 1920 május elején Dániel nagy felajánlást végez a noviciátus kápolnájában. Szenvedni akar a bűnökért, az emberiség megváltásáért, a papságért, a magyar papság múltjáért és jövőjéért. A felajánlás tartalmát hűen tükrözik későbbi imaszövegei is: "Végtelen Isten, Uram, Atyám! Ingat- hatatlan hittel, határtalan bizalommal és fogyhatatlan szeretettel ölelem át szentséges terveidet és ezeknek a^terveknek a homályát és keresztjét, Jézus szentséges szívével egyesülve.... Ó, Uram, Királyom, Jézus! Hívj már nagyra! Hívj a legnagyobbra, kívánj tőlem sokat, kívánd bár a legtöbbet, amit ember adhat..." Jézus szentséges Szíve! Szeretnélek kárpótolni mindenért. Ó, ne bántsd a szegény bűnösöket! Mellőzött, megsértett, meggyalázott szereteted vegyen rajtam elégtételt..." Nem monológ volt az elhangzott ima. A válasz azonnal megérkezett. Hu- nya Dániel "tövist kapott testében" (2Kor 12,7). Testi-lelki szenvedéseivel dicsőíthette Istent egész élete során. Filozófiára visszatért Szegedre (1921-24), majd 1924-25-ben prefektus a Pécsi Piusban. 1925-től 1928-ig teológiát tanul Innsbruckban. 1926. szeptember 18-án a következő megvilágosítást kapja a kápolnában: "Csak egyre legyen gondod, hogy rám figyelj, szeress, és teljesítsd akaratomat, melyet mindenkor megmutatok neked..." Dániel válasza: "Mától fogva meghalok egészen. Rendelkezzél a halottal a te szentséges akaratod szerint. Csak egyet kérek halálomkor; azt, amiért meghalok: hogy e halott Hozzád, a Megfeszítetthez egészen hasonló lehessen..." Megkapta a kegyelmet. Tanítványa, Lakos Endre így emlékszik vissza a Páterre: "Amikor este pontokra igyekeztünk, s láttuk támolyogva, meg-meg- állva a lépcsőkön szuszogva jönni: nem volt egyáltalán nehéz elhinni neki: ... az a fontos, hogy Isten akaratát tegyük még akkor is, ha tehetetlenné betegedve kellene nyomorognunk." 1928. július 31-én Lányi püspök felszenteli a budapesti Jézus Szíve templomban. 1930 szeptemberétől teljesen a papnevelést szolgálja, mint az egyházmegyeközi szeminárium spirituálisa, egészen a jezsuita rend felszámolásáig. Életének sajátságos szakasza a hosszú hónapokig tartó börtön. Erre későbbi ápolója, Bertina nővér így emlékezik vissza: "A börtönben csak ülni tudott a pádon. Reggel melléje tettek egy csajkában hajábanfőtt krumplit és egy bögre vizet. Az őrök sokat csúfolták, de ő azt felelte: ’Ezen a tuskón ülve is Krisztust fogom hirdetni’. Nem mosdatták, fürösztötték féléven át..." Érden érte utol a halál. 1957. november 9-én temették a Szeged Belvárosi temetőben. 41
