Szolgálat 80. (1988)
Tanulmányok - Lukács László: Lelkipásztori kommúnió
plébániáktól, sőt, nagyobb dinamikájuk révén nagyobb vonzerőt is jelenthetnek az embereknek. Az igazi, valóban az egyház megújulására törekvő egyházi mozgalmaknak egyik legfőbb célja az, hogy szervesen beépüljenek a plébániák, a hierarchikusan szervezett egyház életébe. "A karizmatikus megújulást nem szívesen nevezem mozgalomnak, hiszen éppen akkor éri el célját, ha beleolvadhat a Szentlélekben megújuló egyházba", mondja Suenens bíboros. A mozgalmak némelyike Magyarországon is érezteti hatását, papok és hívek is sokan merítenek ösztönzést egyik vagy másik megújulási lelkiségből. Tényleges megjelenésük azonban nem kapott nyilvánosságot, s nem tisztázódott sem tevékenységi körük, sem működésük feltételrendszere. A legrészletesebben II. János Pál foglalkozott velük a magyar egyházhoz intézett apostoli levelében 1980-ban. A pápa szerint a bázisközösségek hozzátartoznak a mai egyház életéhez, a hivatalos egyház és a hívek közössége tehát segítse őket, és vegye igénybe szolgálataikat. Helyes működésük feltétele azonban, hogy egységben vannak egymással, az egyházközséggel és az egyházmegye püspökével. Fájdalmas kimondani a tényt, hogy a különböző lelkiségek, mozgalmak, bázisközösségek megjelenése sokszor versengéshez, gyanakváshoz, feszültséghez, egyenetlenséghez vezetett hazánkban. Talán elsősorban a nyilvánosság hiánya, a körülményekből adódó belterjesség okozta azt, hogy a nyílt, testvéri hang, az egymás iránti bizalom, a nagylelkű és önzetlen összefogás helyett a titkolózás, az elzárkózás, a gyanakvás vált uralkodóvá. A nyolcvanas évek végéhez kellett eljutnunk, hogy az egység hiányára ráeszméljünk. A történelmi óra Krisztus parancsát közvetíti számunkra: legyünk mindnyájan egyek. IV. Lehetőségek és feladatok A magyar papság egy része mindig kereste a találkozást a többiekkel, barátai, volt növendéktársai, a szomszédos helységekben dolgozó paptársak körében. A névnapok, búcsúk s egyéb spontán alkalmak kimondatlanul, látványos szervezés nélkül is erősítették a papi egységet. Persze számolni kell ilyenkor a felszínesség veszélyével, s azzal is, hogy könnyebb valakivalami ellen, mint valakiért-valamiért összefogni. Kisebb, spontán csoportok létrejötte csak akkor segíti elő a papság egészének egységét, ha tudatosan a többiek, az egész egyház javát igyekszik szolgálni, felülemelkedve a spontán szórakozáson, de az egyéni és csoport-érdekeken is. Egy-egy ihletett vezető kezdeményezésére és irányításával létrejöttek olyan csoportok is, amelyek rendszeresen (hetenként, kéthetenként) tartanak összejöveteleket, konkrét lelki-szellemi tartalommal (közös imádság, elmélkedés, prédikációs előkészület stb.). Tartósan életképesnek azonban csak azok a csoportosulások bizonyulnak, amelyekben folyamatosan sikerül leküzdeni a személyi változások okozta ingadozásokat, az egyéni 21
