Szolgálat 80. (1988)
Tanulmányok - Lukács László: Lelkipásztori kommúnió
Az első keresztény századok története bizonyítja, hogy a diakónusok és presbiterek milyen szoros egységet alkottak püspökükkel a helyi egyházakban, s azt is, hogy az egyes egyházak élén álló püspökök mennyire összetartoztak, mennyire felelősnek érezték magukat egymásért. Az egység legfőbb őre a római egyház volt, amely "elöl járt a szeretet közösségében", ahogyan Antiochiai Szent Ignác írja. II. A II. Vatikáni Zsinat egyháza Jézus eredeti szándéka a változó korokban változó formákban valósult meg. A társadalom folytonos átalakulása, az egyházközségek növekedése és szaporodása fokozatosan növelte a presbiterek önállóságát, s ez idővel óhatatlanul a közösségtudat lazulásához vezetett. Az emberi gyengeségek, az önzés, a versengés, a széthúzás, elszigetelődés mindig új formában ütötték föl a fejüket, viszont mindig jelentkeztek a papság megújulását célzó törekvések is, s ezek rendszerint összekapcsolódtak az egységre, az összefogásra, a teljesebb kommúnióra való törekvéssel is. Szent Ágoston például saját házában gyűjtötte össze papjait, asztalánál is vendégül látta őket, s gondoskodott képzésükről és erkölcsi fejlődésükről. Szent Chrodegang ugyancsak közös lakásra bírta rá papjait. A II. Vatikáni Zsinat újrafogalmazta az egyház lényegét, kapcsolatát Krisztussal, s ennek nyomán rajzolta meg a pap alakját. A krisztusi kommú- niót csak az szolgálhatja igazán, aki maga is kommúnióban él paptársaival, püspökével, híveivel. "Ä szentségen alapuló testvériségben alkossanak egységes testületet püspökük vezetésével." (PO 8.) A zsinati okmány utal arra is, hogy korunkban mennyire szerteágazó lett a papok munkaköre - még a munkáspapokról is említést tesz. A növekvő munkamegosztás tovább növelheti a papok közti távolságot: eltérően alakul érdeklődési, ismeretségi körük, másként vélekednek az életről, esetleg az egyház életéről is. Céljuk azonban mindenben ugyanaz kell legyen: Krisztus testének építése. Ezért fontos a Zsinat szerint, hogy "az apostoli szeretet, szolgálat, testvériség különleges szálai fűzzék óícet össze". Persze nemcsak a munkakörök különbözősége választhatja el a papokat. Eltérő lehet az életkoruk, neveltetésük, családi-kulturális hátterük, az általuk követett teológiai-lelkiségi irányzat, a pasztorális módszerük. Sokszínűvé tágult, lehetőségeiben megszaporodott világunkban csak az eddiginél erősebb, a közös krisztusi gyökerekben elmélyülten megkapaszkodó közösség képes nemcsak ellenállni a széthúzásnak, hanem gazdagabb, ezért erősebb egységet teremteni a sokféleségből. Példaként hadd álljon itt két érdekes kísérlet papi életközösségek létrehozására. Már a II. Vatikáni Zsinat előtt alakítottak team-plébániákat: egyházmegyés papok önkéntes élet- és munkaközösségeit. Ezeken nemcsak a nagyobb hatékonyság érdekében történt okos munkamegosztás, nemcsak a napjainkban már nélkülözhetetlen team-munkára tettek kísérletet. Az a felismerés is vezette őket, hogy a keresztény közösség vezetőinek testvéri 17
