Szolgálat 79. (1988)

"Ne uralkodjék testeteken a bűn!"

mértékletesség vezetése alatt éljünk velük. Az egyensúlyt azonban főleg akkor találjuk meg ha helyesen értékeljük testünket. Erre emlékeztet Szabó Ferenc értekezése. Testi létünket a földi valóságok teológiájának szemszögéből értékeli. Dialektikus feszültségben élünk, mivel evilágban, s mégsem evilágba temetkezve kell építenünk az Isten országát.

Az Egyháznak, a keresztényeknek a világ felé való megnyílása azonban mintha elhomályosította volna az utóbbi két évtizedben a bennünk burjánzó rossz elleni küzdelem szükségességét. A szeretet elsőbbségét hirdetjük - ami nagyon is helyénvaló. De Krisztusnak az önmegtagadásra (Mt 16,24; Lk 9,23), a böjtre (Mk 9,29) vonatkozó intelmeiről nem igen esik szó. Középkori maradványnak tekintjük? Szent Pál tanításától eltérően (vö. lTim 6,12; Zsid 12,4) azt hisszük, hogy harc nélkül is elnyerhetjük az örök élet koronáját? Szentmártoni Mihály az önmegtagadás pozitív oldaláról indul ki, amikor az aszkézis lélektanát elemzi. De felsorakoztatja a "negatív", indirekt gyakorlatokat is. Ezek nélkül üres szó marad az önzetlen szeretetre való törekvés és a világ szelleme elleni küzdelem. Hegyi György és Dicenti Gyula pedig a már-már - a keresztények között is - veszendőbe ment böjt bibliai értelmét és értékét emelik ki, megtoldva néhány gyakorlati útmutatással.

Mint minden emberi választás, a hitből fakadó, a reménytől éltetett, szeretetben kiteljesedő döntés is a jóra irányul, jóllehet egyszersmind - legalább is viszonylagos - lemondás azokról a javakról, amelyeket nem helyeztünk értékrendünk központjába. Evvel azonban nem oltottuk ki testi szükségleteink, anyagi és társadalmi biztonságigényünk szavát, a másokból felénk áradó magatartások jelentőségét. Állandóan küzdenünk kell tehát, hogy el ne térjünk kezdeti szeretetünktől (Jel 2,4). "Mert akik a világ romlottságából kimenekültek az Úrnak és Megváltónak, Jézus Krisztusnak megismerése útján, aztán újra belemerültek és hatalmába estek, azoknak ez az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az azelőtti volt. ... Illik rájuk, amit a közmondás mond:, Visszatért a kutya a hányadékához’ és: yA megfürdött disznó pocsolyában fetreng’" (2Pét 2,20-22).

Ha pedig valaki úgy látná, hogy rabja lett valamelyik káros szenvedélynek, vagy rossz szokás rögződött meg szívében, ne essék kétségbe. Erőt meríthet Harald N. és G. Sporschil elmélkedéséből. Paradox módon egyrészt el kell ismernie, hogy csupán önerejéből nem képes megszabadulni bajától, másrészt teljes erővel el kell döntenie, hogy absztinens lesz: miden körülmények között tartózkodik attól, ami edddig rabságban tartotta. Ugyanakkor forduljon segítségért megfelelő szakemberhez. Legfőképp azonban Szent Pállal mondja: "Én boldogtalan! Ki vált meg e halálra szánt testtől? Hála Istennek, Jézus Krisztus által!" (Róm 7,24-25).

4