Szolgálat 79. (1988)

Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: Önmegtagadás a lélektan tükrében

figyelmeztetnek arra, hogy mindez tulajdonképpen Jézus szavainak a visszhangja: "Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét és kövessen" (Mt 16,24). Amikor tehát Jézus tanítványa az aszkézis szót hallja, akkor tudatában mindenekelőtt három fogalom társul: önmegtagadás, lemondás és szenvedés-vállalás. Mindennek pedig lélektani síkon kettős forrása, éltető ereje van: Isten szentségének megélése és saját bűnösségünk megtapasztalása.

1. Isten szentségének megélése

Az Istennel való találkozás az emberben kettős folyamatot indít el. Először rádöbben, mennyire nem méltó Isten szentségére s ez félelemmel tölti el. Majd pedig, mivel magunkban hordozzuk a hozzá való vonzalmat, megindul a vágy, hogy minél hasonlóbbakká váljunk hozzá, szentségéhez. A példa Mózes az égő csipkebokor előtt, amikor rádöbben: szent ez a hely, mert Isten van itt jelen. Előbb el akar menekülni, aztán sarutlanul mind közelebb indul az Ur felé. Ugyanakkor feldereng az emberben az is, hogy mennyire kevés a teremtett érték, hogy megalapozza életének értelmét. Ez a belső tapasztalat szüli a keresztény aszkézis jellegzetes irányvonalait: (1) odafordulás a lelki értékek felé; (2) hősiesség, vagyis magas ideálok, eszmények utáni vágy; (3) önmagunk kiüresítése, hogy egyre Krisztus-központúbbakká válhassunk; (4) érdemszerzés a lemondás révén; (5) Krisztus követése a szenvedések vállalása által.

Ilyen szemszögből vizsgálva, az aszkézis alkotóerő, alkotásra serkentő ihlet. Célja a lelki tisztaság, a szentség, az anyagi kötöttségtől való minél teljesebb szabadság. Ez különben érvényes minden alkotásra: feltételezi azt a képességet, hogy az ember elszakadjon az adottól és az eljövendő felé forduljon. Ilyen értelemben elfogadhatjuk azt, amitől kissé ünnepélyes hangnemben igyekeztünk elzárkózni eszmefuttatásunk elején: az aszkézis tulajdonképpen természetes igény, vagyis természetünkből fakadó törekvés. A magasabb, lelki értékek megvalósítása érdekében az ember próbálja ellökni magát a megkötöttség talajától, hogy elérhesse azt, ami nem közvetlenül adottság.

Úgy is mondhatnánk, hogy az aszkézis az adottr világ tökéletlenségének és elégtelenségének észleléséből táplálkozik. És nem egyedül a kereszténység hangoztatja a jelen világ tökéletlenségét: minden vallás hirdeti, különösen a buddhizmus és brahmanizmus. De míg ezek és a többiek a megváltást csupán az emberi törekvéstől várják, a kereszténység elismeri a kegyelem segítő jelenlétét, amely az emberi akarat és megismerés számára elérhetetlen valóságokba emeli a lelket. Ebből kifolyólag jelentkezik az aszkézis két lényeges mozzanata:

a) Az aszkétikus igyekezet a lélek pozitív, alkotó törekvése. Abból a tudatból, biztos meggyőződésből táplálkozik, hogy valóban létezik a természetfeletti rend. Mit akarunk ezzel hangsúlyozni? Azt, hogy a

31