Szolgálat 79. (1988)
Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: Önmegtagadás a lélektan tükrében
talanítási tengerhez és nemhogy nem tesszük vonzóbbá az aszkézist, hanem még jobban elsüllyesztjük a negatívumok mélyvizében. A baj ugyanis ott kezdődik, hogy túl sokat hivatkozunk az emberi természetre anélkül, hogy vennénk a fáradságot és bátorságot, s utánagondolnánk: mi is tulajdonképpen ez a természet? Vagy még pontosabban: eleve kifelejtjük belőle a transzcendens elemet, teremtményi mivoltunkat, az áteredő bűn ejtette sebet, a rossz (tetszik vagy nem tetszik: a Sátán!) jelenlétét és tevékeny hatását slb. Mert ha megragadunk a pszichológiai humanizmus szintjén, miszerint az emberi természet magában hordozza önmaga megváltását, akkor tényleg nem igen tudunk mit kezdeni a lemondással, önsanyargatással, asz- kézissel. Még egy nehézségre kell utalnunk e nyitányban: bizonyos keresztény alapfogalmakat elfelejtettünk megfogalmazni pozitív formában, csak negatív vetületei maradtak meg. A negatívum pedig sohasem vonzó erő, nem is lehet az, hiszen csak értékek felé feszül neki az akarat. A fönti megfontolásokkal egyben jeleztük eszmefuttatásunk kettős vonalát: szeretnénk felhívni a figyelmet az aszkézis szükségszerű voltára és megpróbálnánk pozitív megfogalmazásban feltüntetni néhány alapvető keresztény (aszkétikus) gyakorlat értékét. A keresztény aszkézis kettős forrása Mit is jelent az aszkézis? A görög "askéo" szó kitartó munka, gyakorlás, begyakorlás; ma azt mondanánk: tréning. A keresztény hagyományban pedig a tökéletességre való törekvés. A legegyszerűbben talán úgy mondhatnánk: az aszkézis az isteni kegyelemmel való közreműködésünk. Az aszkézis célja nem más, mint növekedni Isten iránti szeretetünkben. Mindaz, ami ezt elősegíti, eszközli. A Szentírásban nem találkozunk az aszkézis szóval, de megtaláljuk a lelki élethez szükséges fáradság eszméjét. Szent Pál többször is beszél harcról, küzdelemről: "Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak" (lKor 9,24-27). Másutt arra buzdítja tanítványát Timóteust, hogy legyen mint a jó katona: "Légy hát, fiam, Jézus Krisztus kegyelméből erős, s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak. Vállald velem együtt a nehézségeket, mint Jézus Krisztus hű katonája" (2Tim 2,1-3). Idézhetnénk még más helyeket , de már ezek is 30
