Szolgálat 79. (1988)

Tanulmányok - Benkő Antal: Kóros szenvedélyeink

1

Távlatok

Hogy könnyebben megfelelhessünk a kérdésre: miként menekülhet ki az ember a szenvedélyek szorító karmaiból, vessünk egy pillantást azokra, akik úgy érzik, hogy még biztosan nem rabjai a szorosan vett kóros szenvedélyeknek.

A mondottakból valószínűleg világossá vált már, hogy bármilyen legyen a korunk, képzésünk, állásunk és állapotunk (pap, szerzetes vagy világi) soha se bízzuk el magunkat, mintha nem is válhatnánk a kóros szenvedélyek rabjaivá. Érhetnek minket is olyan nagy csalódások, hogy egész belsőnk megremeg; kerülhetünk olyan kilátástalannak tűnő helyzetbe (súlyos betegség, szeretteink halála, munkanélküliség, rágalom, megvetettség stb.), amelyből egyedül nem találunk kiutat s vigaszra, támaszra szorulunk. Fennforog a lehetőség, hogy ilyen esetekben nem merünk szembenézni a valósággal. Ehelyett "elkábítjuk" magunkat, mert ez pillanatnyilag célravezetőbbnek látszik. Az elfojtott kazán azonban hamarosan felrobban. Ezért a kóros szenvedélyek elleni küzdelem első lépése: Tanuljuk meg elfogadni önmagunkat és helyzetünket Isten előtt, úgy ahogy most vagyunk. Látva, átélve az ő irántunk való szeretetét, kialakulhat az a bensőséges légkör, amelyben mindenkor szembenézhetünk értékeinkkel és nyomorúságainkkal. így többé már nem teljesen vakon hadonászunk, hanem elég világosan észleljük fájó pontjainkat, kielégületlen igényeinket, tehetetlenségünket, talentumainkkal, karizmáinkkal együtt. Ilyen módon a súlyos helyzetekben sem talál könnyen talajt a zavaros nyugtalanság, amely bénítólag hat s amely melegágy arra, hogy valami "pótlékot" keressünk.

Lehet, hogy már ennél a lépésnél támogatásra, erősítésre szorulunk. Senki se képzelje magát oly erősnek, hogy minden helyzetben teljesen egyedül képes meglátni az összes lehetőségeket s megtalálni a leg óbb megoldást. A végső felelősséget ugyan nem vehetik le a váltunkról, de Isten azért teremtett minket embernek, hogy közösségben, testvérien éljünk egymással, egymás terhét hordozva. Azt, aki meg mer nyílni a másiknak, kevésbé veszélyeztetik a kóros szenvedélyek. Ezért oly fontos tisztán látni, hogy hol, miben és kinél, illetve miben és minél keresünk támaszt, vigaszt a nehéz percekben, órákban. Hiszen a "kábítószerek" is kínálnak, mégpedig gyors és olcsó megoldást. Azok segítő jelenléte viszont, akik mellénk állnak, hogy merjünk nyíltan szembetekinteni belső világunkkal és külső helyzetünkkel, rendszerint több időt igényel s ára is nagyobb. Legtöbbünk nem könnyen nyitja fel lelke ablakát, hogy más ember is láthassa, milyen problémák gyötrik. A kérdés tehát az, hogy merünk e tartós és értékesebb gyümölcsre várni.

Még két fontos preventív lépésre kell ügyelnünk. A kóros szenvedélyek kialakulásában központi helyet foglalnak el a védekezési mechanizmusok. Hatásukra szembekötősdit játszunk, hogy mondhassuk:

25