Szolgálat 79. (1988)

Tanulmányok - Benkő Antal: Kóros szenvedélyeink

boldogságát. Máskor pedig, legalábbis azt ígérik, hogy távol tarthatják tőlünk szenvedéseinket. Az alkoholisták nagy része nem próbálja borba fojtani bánatát? A szorosan vett toxikomániások szerencsétlensége főleg abból ered, hogy nem veszik észre, milyen ördögi körbe lépnek be. Az első "szippantásoknál", "szúrásoknál", "bogyóknál" új s eddig nem tapasztalt érzelmek és fantáziaképek merülhetnek fel, ezért egyre többet kívánnak belőlük. Legtöbbször eszükbe sem jut, hogy a méreg biokémiai hatása folytán szervezetük rabja lehet annak, aminek segítségével a megköny- nyebbülést, boldogságot keresik. A "törököt fogtam, de nem enged el" csapdájába esnek.

Gyakran "véletlenül" tapasztalja meg valaki, hogy az alkohol, a cigaretta "megnyugvást", "új erőt" jelenthet. Fáradt volt, nyugtalanság gyötörte, képtelennek érezte magát, hogy szabadon forduljon partneréhez stb., s ekkor a "kábítószer" (tágabb értelemben véve) megkönnyebbülést hozott, vidám hangulatot teremtett, bátorságot adott. A következő alkalommal tehát ösztönszerűen keresi ezt a "csodás szert".

János 16 éves volt, amikor diákkiránduláson először ivott pár kupica pálinkát. Kollégái csempészték be a táborba, s az ő unszolásukra kóstolgatta. Hamarosan mint a köd tűnt el félszegsége, jókedve lett, s maga is csodálkozott, milyen bátran kezdte dirigálni a többieket. A lányokkal szemben is megszűntek gátlásai. Erősnek, biztosnak érezte magát. Másnap reggel hosszabban aludt, de nagyobb problémát nem tapasztalt. Amikor legközelebb társaságba készült, már otthon ivott pár kortyot, hogy fesztelenül viselkedjék. Munkahelyén is úgy látta kezdetben, hogy az alkohol lendítőkerék: határozottan, ügyesen oldotta meg a problémákat. Ezért később már munka közben is fel-felhajtott egy üveg sört vagy pohár bort. Az ivás üteme egyre erősödött. Kezdte ugyan észrevenni, hogy reggelenként néha fáj a feje, kábult, munka közben pedig ideges. De ekkor már képtelen volt nemet mondani. Alig volt 28 éves, amikor főnöke nyomására először ment elvonókúrára.

Legtöbb ember, amikor látja a drog "mellékhatásait" (reggeli kábult ébredés, üresség stb.), megáll, s megkérdezi magától, hogy valóban ez-e a boldogság útja. Hála Istennek, a válasz gyakran egy kategorikus nem; vagyis elhagyja a toxikus anyagot. Sokan azonban nem látnak kiutat helyzetükből. Avval kezdik hitegetni magukat, hogy bármelyik pillanatban lesz elég erejük a "mankó" elhajítására. S evvel, az ún. harmadik fázissal tulajdonképpen már a szenvedély rabjai is lettek, bár a fizikai függés jelei még csak lappanganak. Egy ideig az a látszat is kialakulhat - főként az alkoholisták körében -, hogy "kezdi jobban bírni” a bort, az orvosságot stb. Nem látja, hogy minél inkább nyúl a pohár vagy a kábítószer után, annál nyugtalanabb lesz, ha késik a "csillapító". Hamarosan már nemcsak azt akarja kendőzni maga és mások előtt, ami miatt igényű a drogot, hanem magát a tényt, hogy enélkül nem képes élni. A lélektanban nagyon is ismert védekezési mechanizmusokat alkalmazza: kimagyarázza magát, másokat vádol helyzete miatt, tagadja, hogy nehézsége lenne... Nem is

23