Szolgálat 79. (1988)

Tanulmányok - Benkő Antal: Kóros szenvedélyeink

fizettek szenvedélyükért családjuk békéjével, vagyonukkal s nem egyszer életükkel. Fogyasztásra berendezkedő társadalmunk újabb módokat talált ki. Fiatalok, de néha idősebbek is a szó szorosan vett értelmében éjt és napot töltenek el a játékautomaták előtt, vagy nyomogatják a komputerjátékok gombjait... - A kóros munkaszenvedélyre az amerikaiak új szót teremtettek: workakolismus. A munka (work) az alkoholhoz hasonlóan (alko-holizmus) annyira megrészegítheti az embert, hogy már nem igazi életcéljának eszköze, hanem csaló pótléka. Klasszikusan szomorú példái ennek azok a nyugdíjasok, akik életüket "teljesen üresnek, céltalannak" tartják, amikor többé nem mehetnek be eddigi munkahelyükre. - S ki ne találkozott volna olyan ismerősökkel, akik nem tudnak meglenni esti tévénovellájuk vagy egyéb programjuk nélkül? Holt fáradtan érkeznek haza a munkából, de még fáradtabban indulnak másnap a műhelybe, irodába, mert órákat "kell" tölteniük a képernyő előtt. A tévénél akarják kipihenni magukat, mondják. De igazában egy valótlan világ rabjai lettek. A tévéernyőre vetítik ki vágyaikat, és egyre inkább elsán- colják magukat a valós emberi kapcsolatoktól, saját benső világuktól.

A játék, a munka, a tévé és sok minden más is lehet tehát "kábítószer": feledteti a problémákat, bevezet egy "gőzös" világba, ugyanakkor - egyre növekvő spirálban - ellenállhatatlanul szítja-csitítja valamelyik be nem teljesült vágyunkat. Végül csaknem annyira gúzsba köt mint a toxikus anyagok, hiszen nem vagyunk képesek szétszakítani "az aranyláncát".

A szenvedélyek mechanizmusa

Mindannyian a boldogságot keressük. Bizonyos fokára el is jutunk, amikor sikerül elegendő mértékben kielégíteni testi s pszichikai szükségleteinket és igényeinket. A tapasztalat hamar megtanít arra, hogy milyen úton s módon biztosíthatunk vagy remélhetünk egyre tartósabb és átfogóbb megelégedettséget. Ösztönszerűen vissza-viszatérünk azokhoz az eszközökhöz, helyzetekhez, amelyek a boldogság pillanatait jelentették, s kerüljük a fájdalmasakat, üreseket. Aki úgy érzi, hogy eddig nem sok boldogságban volt része, az könnyen nyúl pótlékok után, feledni akarja keserűségeit. A szorosan vett kábítószerek pedig éppen egy soha nem tapasztalt boldogságnak látszatát keltik - legalábbis kezdetben.

Szükségleteink és igényeink fokát részben örökölt adottságaink szabják meg, részben környezetünk: kielégíti-e vagy sem szükségleteinket; esetleg pedig újabb igényeket támaszt bennünk. Minél felnőttebb az ember, annál inkább törekszik saját kezébe venni élete irányítását: új s megfelelőbbnek látszó eszközöket keres, hogy boldogságát biztosítsa. Ebben az összefüggésben érthetjük meg, hogy milyen szerepet tölthetnek be életünkben a toxikus anyagok. Azt a csalóka benyomást keltik, hogy bennük rejlik a boldogság kulcsa. Néha úgy tűnik .(gondoljunk az ún. tudatot kiszélesítő drogokra), hogy az ember segítségükkel növelheti a

22