Szolgálat 79. (1988)
Tanulmányok - Heinrich Rothaus: A szenvedélyek megtapasztalása
hogy működjenek különféle modellek és intézmények gyógyításukra, valamint legyen fedezet a kezelésükre. Sok szenvedélybeteg életében fontos szerepet töltenek be a önsegélyező csoportok, amelyek megduplázódtak az utóbbi öt évben. Mindezen erőfeszítések ellenére még mindig nem tapasztalunk megkönnyebbülést a szenvedélybetegségek terén. Nem elég, hogy a szenvedélybetegeket önmagukra vagy szakemberekre bízzuk. A szenvedélybetegeknek és közvetlenül érintettjeiknek fontos, hogy ma a toxikomániát betegségnek, nem pedig örököli fogyatékosságnak vagy saját felelősséggel előidézett véteknek tekintsük. Ebből következik, hogy mint minden egyéb betegségnél, megkülönböztethetjük, ki egészséges (azaz még nem beteg) illetve beteg, "normális” illetve "kóros" (vagyis: "anormális"), jóllehet iszik. A gyakorlatban megkísérelhető tehát, hogy a szenvedélybetegek környezetében élő személyek megállapíthassák a problémát és kezelhessék. Minthogy azonban ők maguk nem betegek, s nem is akarnak azok lenni, hanem bizonyos fokig kívül állnak, kiolthatják annak tudatát, hogy mi az ő részük a másik megbetegedésében valamint saját hajlamukat a szenvedélyre. A kóros szenvedély azonban nem csupán az egyén betegsége és csődje. "A toxikománia sok emberre jellemző olyan korban, amelyben a rend felismerhetetlen." Nem elegendő ugyanis, hogy ne éhezzünk, ne szomjazzunk és legyen nyugodt álmunk. Az ember lelki és szellemi egészségéhez "nélkülözhetetlen az is, hogy kielégíthesse azokat a sajátosan emberi igényeit és szenvedélyeit, amelyek emberi voltából erednek: igénye van a kapcsolatra, a transzcendenciára, meggyökerezésre, öntudatának megélésére és olyan keretre, amelyben irányt és tárgyat talál önmaga átadására" (E. Fromm). Ha viszont a mai embernek olyan körülmények között kell élnie, amelyek ellentétesek természetével és növekedésének valamint lelki egészségének alapigényeivel, akkor mégis csak reagálnia kell azokra. A lehetséges reakciók egyike az, hogy pótlékokon keresztül keres kielégülést, s ennek következményeként nyúl kábítószer után. A pótmegoldások lényegéhez tartozik ugyanis, hogy kezdetben úgy lépnek fel az élet színpadán, mintha kiteljesedést és gazdagságot hoznának. Később mutatják csak, hogy kakukktojások, amelyek félretolják a törvényes testvéreket és minden energiát kisajátítanak. Akkor alakul ki tehát kóros szenvedély, amikor az ember mereven valami pótlékra szűkítette le magát. A kóros szenvedély korunk egyik jele. Sőt párhuzam létezik a "privát" és a "nyilvános" szenvedély között. "Az alkoholista személyéhez hasonlóan a társadalom is becsapja önmagát kilátástalanságát illetően, amennyiben látszatmegoldásokat keres, amelyek egyre inkább maguk is problémává válnak" (K. A. Geck). Társadalmi rendszerünkhöz hasonlóan a szenvedélybeteg életét is a pillanatnyi haszon, önérdek és gyors eredmény határozzák meg. Akárcsak a társadalom, a szenvedélybeteg is vegyi anyagokkal mérgezi és rombolja magát, hogy élvezetet, szerencsét, kényel15
