Szolgálat 79. (1988)
Tanulmányok - Heinrich Rothaus: A szenvedélyek megtapasztalása
mességet és haladást birtokolhasson. Az ígéretek azonban nem teljesedtek be; nem elégültek ki a sajgó vágyak, nem sikerült megoldani minden problémát, a haladás sem korlátlan, vagyis nem értük el a lehető legnagyobb mértékben a lehető legnagyobb boldogságot. A részegeshez hasonióan tántorog világunk az egyik válságból a másikba. Egyre több éber polgár érzi, ''hogy - mint az egyes szenvedélybetegnél - eljutó1 oink a fausti szerződésnek ahhoz a pontjához, ahol közeleg a fizetés órája" (E. Fromm). Hogy vége a korlátlan haladás illúziójának, nem új meglátás. Már évekkel ezelőtt tudtunk erről. "Nagyböjti prédikációt" is kaptunk erről, "az egész emberiséghez intézett fölszólítást a bűnbánatra és megtérésre" (K. Lorenz: Die acht Todsünden der zivilisierten Menschheit, München 1973). Hasonló nagyböjti prédikációkat egyre gyakrabban tartanak, jóllehet "többé nem a templomban, hanem a vélemények piacán, és rendszerint nem vallásos, hanem egészen profán tartalommal" (Herderkorrespondenz 1979, 165.0.). S valóban a gyökeres megtérés nem csupán vallásos vagy etikai követelmény, hanem lényeges föltétele annak, hogy az ember életben maradhasson. Bár szaporodik a "nagyböjti prédikátorok" száma, csak vonakodva találnak követőkre. Tanuljunk megtérést a szenvedélybetegektől Aki saját tapasztalatából vagy együttélésből ismeri a szenvedélybetegséget, tudja, hogy milyen nehéz és "feszült" a gyógyulás folyamata. Ez természetesen nem abban áll, hogy olyanok legyünk, mint mielőtt a kór elkezdődött. Az alkoholista viszonya az alkoholhoz egész életére beteges marad. Az allergiáshoz hasonlóan teljes kizárólagossággal kell kerülnie "a dolgot". A szenvedélybeteg tudja, hogy végérvényesen el kell szakadnia a kórokozó szertől. Át kell törnie az ördögi kört, amely tönkre teszi. Kóros szenvedélyének börtöne egyre szűkebbé válik, másrészt azonban védelmet nyújt neki. Ennélfogva a szenvedélybeteg belső szakadást tapasztal, amely ismét csak megbénítja. A segítőnek számolnia kell avval, hogy a szenvedélybeteg a Szentírásban említett gerazai megszállothoz hasonlóan viselkedik. A névtelen ember (mint ahogy a szenvedélybeteg is egyre inkább elveszti személyiségét) sírgödrökben (a halottak között) él, ott kiabál és dühöng. "Amikor meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre vetette magát előtte és ilyeneket kiabált: ,Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!’" (Mk 5,7-8) A szenvedélybeteg is szeretne megszabadulni, de ez egyúttal gyötrődés is számára. A kóros szenvedélytől való szabadulás lényegében megtérés. Ezt a megtérést - fordulópontot - így írja le egy szenvedélybeteg: "Tehetetlenségem föltétel nélküli beismerésével egyidejűleg mindennemű 16
