Szolgálat 78. (1988)
Tanulmányok - Fila Lajos: Eukarisztia és megváltás
Mindezek ellenére az egzisztenciális létszemlélet bizonyult a legnagyobb buktatónak is a hit számára, mint tudományos ambiens. A "jelenség" ugyanis a maga felmérhető és ellenőrizhető mivoltában mindig csak emberi jelenség. Az így lefokozott szemlélet nem képes a jelenségből kiemelkedni. Ahhoz, hogy teológiailag hasznosíthassuk az emberi jelenséget, a létszemlélet nívójában egy ugrást kellett végezni, amely szerencsésen végbe is ment. Azt kellett belátni, hogy a valóság több, mint a jelenség: transzcendens. Ebben rejlik a jelenségek értelmének a titka, forrása. A transzcendencia létszemlélete fedezi fel a személyiség nívóját a kinyilatkoztatásban, illetve a megváltás művében. Az Úr Jézus az utolsó vacsorán fölcsillantotta jelenlétének e mélységi dimenzióját, amikor a kölcsönös "egymásbanlétróT beszélt, s rámutatott eszközlőjéré: testének és vérének szentségére, a szentmise közösségére. Már a kafarnaumi beszédben világosan megfogalmazta ezt: "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne" (Jn 6,54-55). Nem mondhatjuk, hogy az egész teológia ennek a transzcendenciaszemléletnek a nívóján mozog. Mégis arra törekszünk, hogy az eukarisz- tikus egység igazságából világosítsuk meg a kinyilatkoztatást, ill. a megváltást. Eukarisztia és kinyilatkoztatás Az előzőekben fejtegettük, hogy valóságszemléletünk a kinyilatkoztatás fogalmát is formálja abban az értelemben, hogy sajátos létkérdéseinkre keresünk benne választ. Természetesen Istentől eredő, abszolút értékű választ. Láttuk, hogy a skolasztikus teológiai reflexió főleg fényt, igazságot keresett benne, a latin szellem pedig egzisztenciát, létet. Kétségtelenül mindkettőt magába foglalja az üdvösség örömhíre. A kinyilatkoztatás eredeti jelentése azonban ezeknél többet tartalmaz. Minden időket átfogó értelemben a hagyomány egyszerűen szövetségnek nevezi (diatheke, testamentum): Isten és ember összefogó kapcsolatának. Ószövetségről és Újszövetségről beszél a hagyomány. A szövetség legősibb értelmezése az ún. ősevangélium, mely szerint Isten megszabadít minket a sátán hatalmából (Tér 3,15). Mellénk áll a "kígyóval" szemben. Később föltűnik az "Emmanuel" evangéliuma. Hirdeti, hogy a szabadításon túl is velünk marad az Isten (íz 7,14). A szövetség tehát "együttlét", életközösség. Az Úr Jézus pedig bőségesen kifejtette az együttlétnek, mint életközösségnek az értelmét. Az utolsó vacsorán szent testét és vérét nevezte a szövetség tényének, dokumentumának, amely biztosítéka, záloga a megbonthatatlan egységnek: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek ontok" (Lk 22,20). 54
