Szolgálat 78. (1988)
Tanulmányok - Fila Lajos: Eukarisztia és megváltás
csókát, hogy Krisztussal egyek legyünk az Atya megdicsőítésében? Nem érte, vele s általa kell "jónak lennünk", vagyis szeretni az Atyát? Az erkölcs érdemi értékének, a megszentelődésnek a helyes kidomborítása milyen kivételes mélységet kölcsönözhetne prédikációinknak! Teológia és eukarisztia A teológia, mint tudomány közvetlenül nem a vallási igényeket szolgálja, hanem a bizonyosságot kereső szellem útjait járja. Számára elsősorban az igazság érvénye és hitelessége a fontos. Ezért a tudományos teológia alapvető feladata a hit külső vonatkozása, kapcsolata a hitet hordozó környezettel, ambienssel. Ebben az érintkezés-szférában zajlik a tudomány, és egyre általánosabb, szélesebb körökre terjed ki. Ugyanakkor a hit szándékait tekintve egyre eltérőbb, irányt mutathat. Azzal vádolják tehát a hittudományt, hogy "kiszárítja", racionalizálja a hitet. Ez persze nem igaz, csak az alaptalan ambícióktól, érzelmi illúzióktól tisztítja meg és beépíti az emberi szellembe, mivel megteremti a természetes bizonyosság alapjait. Csak az egyoldalúan racionalista teológia nem épít bázist, hanem kikezdi a hitet. Kérdés, hogyan kerülhet és - de facto - hogyan került mégis az oltári- szentség a teológia középpontjába. A görög létszemléleten nyugvó skolasztika a lét érthetőségének világosságából, evidenciájából indult ki és a megértés igényével vizsgálta a kinyilatkoztatás misztériumát. Igazságot keresett benne, tanítást (locutum quid). Ebben a felfogásban az élet látás, az üdvösség a látás tökéletessége, teljessége (visio beata). Ez igaz és igaz is marad. Közben azonban az is kiderült, hogy a megismerésben, ill. ismeretben létrendi viszony nyilvánul meg. Vagyis a kinyilatkoztatás sem üzenet csupán, hanem kapcsolat, amelyben Isten és ember egyaránt kinyilvánítja önmagát. A valóság "önmagában világos", evidenciáik értéke megváltozott a descartes-i létszemléletben, amely a létezés, az egzisztencia személyes és történelmi kellékeit, követelményeit kereste. Ebből a törekvésből bontakoztak ki a hit egzisztenciális jellege és funkcionális formái. A kinyilatkoztatás hangsúlya itt már az "üdvtörténet" és "Krisztus-jelenség". Ez a szemlélet ugyanakkor kitágítja a tudományos horizontot, közelít a középpont felé, mert a kinyilatkoztatás egzisztenciális valóságát, jelentését keresi. Ez pedig nem egyéb, mint az aktuális egység Krisztussal: emberi jelenlétével, amely egyszersmind istenségének hordozója. Az istenemberi jelenléttel alakul ki az eukarisztikus közösség. Valóban, az emberi egzisztencia zátonyain a kereszténység felfedezte önmagát, mint közösséget, emberi és történelmi valóságot; ezen belül pedig mint eukarisztikus közösséget. Ezért főleg az élni tudás, az életrevalóság formáját, a megváltás áldását keresik benne azok, akik belátták a világ életképtelenségét -- amit a történelem bizonyít. 53
