Szolgálat 78. (1988)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: Megváltásunk Krisztusban
bizonyos értelemben Isten már az Ószövetségben "belép" az emberi történelembe; valóságosan alanya lesz annak az eseménysorozatnak, amely Ábrahámtól vezet Izraelig, hogy Isten népévé válhasson, s ettől pedig Jézus Krisztusig. Azzal, hogy Isten választott népén és választott emberein keresztül része lett az emberi történelemnek, már igazi közösséget vállalt az emberrel. Kitette magát az izraeliták állandó hűtlenségeinek: a jeruzsálemi templomban való jelenlétét bűneikkel megszentségtelemtik, szavára engedetlenséggel felelnek, ingyen adott féltékeny szerelmét meggyalázva bálványistenekkel paráználkodnak. Azonban pontosan azzal, hogy szeretetből önként sorsközösséget vállalt bűnös népével, kinyilvánította végső' megváltó szándékát: a hűtlenségre hűséggel, a bűnre - büntető', de egy hűséges maradékot előkészítő - irgalommal válaszol. Az viszont még nem világos az Ószövetségben, hogy a bűnös ember hogyan lesz képes kiszabadulni a halál hármas útvesztőjéből: abból a testi halálból, amelyben a bűnösnek az Istennel, az emberekkel és önmagával való meghasonlása nyilvánvalóvá és véglegessé válik. Az Isten választottak a pátriárkák és próféták fölvázolják ugyan szavukkal és életükkel az Istenhez való visszatérés útját. Legmélyebben a Szenvedő Szolgáról szóló énekek rajzolják meg annak az igaznak a képét, aki életét adja áldozatul Istennek népe, sőt mindenki bűneiért. Az Ószövetség látószögéből azonban mindez csak vázlat és nem egészen világos ígéret marad. Az Újszövetség váratlan újdonsága abban áll, hogy Izrael Szentje nemcsak népe közé száll le, nemcsak emberek ajkára adja szavát, hanem önmagával egylényegű Fiát küldi el "a bűnös testhez hasonló alakban" (Róm 8,3). így Isten önmagával, saját Fiával hidalta át a közte és a bűnös ember közötti végtelen távolságot. Nemcsak valami elvont módon lett emberré, hanem Szent János szerint "testté lett" (1,14). A test (soma) a Szentírás nyelvén (ellentétben a későbbi, görög eredetű szemlélettel, amely szerint a test a lélektől megkülönböztetendő metafizikai összetevője az embernek) az egész konkrét embert jelenti a maga látható, tapintható valóságában. Az ember a testén keresztül valósítja meg és fejezi ki önmagát s fogadja be a többiek közléseit. Ezért lett, amint láttuk, a test (sarx) a bűnös ember konkrét megvalósulási és kifejezési formája: egyrészt a testen keresztül valósulnak meg bűnei; fizikai, érzelmi és erkölcsi romboló hatásuk a testen keresztül éri el a másikat; másrészt a bűn szükségszerű büntetése (Istennel, önmagával és embertársaival való meghasonlása) szintén a testben valósul meg. Azzal tehát, hogy a Fiú a bűnös Ádám fiainak a testét veszi magára, Isten maga lép be a bűn "erőterébe", s ezzel sorsközösséget vállal minden bűnössel. A test révén ugyan magáévá teszi a bűn okozta hármas megha- sonlás állapotát, de belső magatartása homlokegyenest ellenkezik a bűnösével. Ezért mondhatjuk, hogy a Fiú, aki mindig Atyja "keblére hajol" (Jn 1,18), a testben mégis "távol" él tőle. Míg azonban a bűnös éppen az Istentől való emancipációjával keresi a távolságot, a Fiú percről percre Atyja akaratát vállalja és valósítja meg. Ez mindennapi kenyere. Sohasem 48
