Szolgálat 78. (1988)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: Megváltásunk Krisztusban
el. Ahol az én a központ, a végső érték, ott a másik csak alárendelt lehet, még kevésbé kereshető önzetlenül a másik java. Jóllehet az ember kizárólag saját szabadságával követte el a bűnt, nem képes önerejéből megszabadulni tőle. Még kevésbé képes a bűnös az istengyermekséget, az Istennel való baráti közösség állapotát saját erejéből visszanyerni. Hiszen arra, hogy az Istent bizonyos fokig egyenlőként szerethesse, csak az Isten ingyen ajándéka képesítheti. Ezért mondhatjuk, hogy az önerejére építő emberi szabadság csak lefelé gravitálhat, saját maga vesztére. Míg az ellenkező irányú, az igazi jó felé emelkedő mozgás, csak Isten teremtő és - ha istengyermekségről van szó - önmagát ingyen adó, megváltó közreműködésével lehetséges. Minthogy az ember testben kifejeződő szellem, hármas meghason- lását: az Istenhez, önmagához és az embertársaihoz való eltorzult viszonyát testi aktusokban fejezi ki. Következésképpen a bűn ennek a világnak a "miliője" lesz: a testen keresztül gátolja a másik ember esetleges jócselekedeteit, sőt hatása alá vonja: ragályossá válik. Más képet használva: elindít egy olyan lavinát, amely minden újabb bűnnel egyre hatalmasabb és ellenállhatatlanabb társadalmi és történelmi erővé lesz. A testi halál folyamata és a szenvedés - amely analogikusán szintén halálnak nevezhető - a bűnös esetében nem más, mint ennek a hármas meghasonlásnak, az Istennel, önmagával és az emberekkel való szembefordulásnak, valamint az ebből származó elszigetelődésnek a test síkján való megvalósulása. Ratzinger szerencsés szavával élve, a megváltatlan ember a halálban a "Beziehungslosigkeit", a teljes kapcsolat-nélküliség állapotába jut: kívülreked az élők, az Isten és az emberek közösségén. Életében szabadon választotta, hogy önmagából és önmagának éljen. Ennek a választásnak most érik meg a "gyümölcse”: az ember hamis abszolútum volta, a semmit markoló önállítása a halálban válik visszafordíthatatlan, érzékelhető valósággá. Ennyiben a testi halál a végső, örök halálnak, a bűnben való szándékos megátalkodásnak az érzékek rendjében való megnyilvánulási formája, fogható jele. Megváltásunk Isten megtehette volna, hogy nem vált meg, hanem utat engedve a szabadon elkövetett bűn természetszerű következményeinek, kinyilvánítja igazságosságát és szentségét. Azonban kezdettől fogva megváltást ígér, éspedig úgy, hogy szabadon és szeretetből sorsközösséget vállal a bűnös emberrel. Önként lesz Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, elsőszülött gyermekévé fogadja Izrael népét. Meghallja elnyomott népe jajkiáltását, s mint a sasmadár a fiókáit, úgy veszi szárnyára és szabadítja meg a rabságból (Kiv 19,4; MTörv 32,11). Népe között vesz szállást, nem szégyenig hogy úgy ismerje meg a világ, mint "Izrael Szentjét. Ugyanakkor Jáhve egyéneket, prófétákat is választ magának, akiknek ajkára saját szavát adja, valamint királyokat, hogy az ő akaratát hajtsák végre. így 47
