Szolgálat 78. (1988)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: Megváltásunk Krisztusban
A bűn valósága Az első bűnt megkívánva az ember szembeszáll Isten akaratával és önmaga erejéből Istenné akar lenni. A bűn elkövetése meghamisítja isten-ismeretét. Elfogadja az ördögi sugallatot: Isten hazudott; mert ha esznek is a tiltott gyümölcsből, nem fognak meghalni, hanem olyanok lesznek, mint az Isten. Ezzel együtt azt is elhiszi, hogy az Isten az ember vetélytársa: irigységből tiltotta el őket a jó és rossz tudás fájának gyümölcsétől. így a bűn révén megszűnik a helyes istenismeret: a bűnös már nem az igaz Istent ismeri, hanem saját magának farag bálványt, akitől fél, akiben csupán vetélytársat és megtorló hatalmat lát. A bűnös ember a megtorló, ve- télytárs-istennel száll szembe, de ugyanakkor felelős azért, hogy a szere- tetből teremtő és fiának fogadó istenképet a bűn elfogadásával hamisra torzította. Az Istennel való kapcsolatát megtagadó, illetve elferdítő ember szembeszegül önmaga igazi természetével is. Ahelyett, hogy egész létét és minden jócselekedetét ajándéknak tekintené, saját magát avatja abszolútum- má, legfelsőbb értékké azáltal, hogy akaratát az Isten akarata fölé helyezi, így viszont megfosztja magát az Istennel való szeretetkapcsolattól, akinek a szeretetére és a szeretetben való élvezetére teremtetett. A végtelen létre, jóra, igazra és szépre irányuló természete most véges teremtményeket bálványoz, amikor önmagát s az őt kielégítő javakat, hírnevet, hatalmat, vagy személyeket ismeri el legfőbb értéknek. Ilyen módon azonban önmagával hasonlik meg, hiszen szellemi léte mégiscsak az Istenben való beteljesülésre irányul. Bizonyos értelemben igaz, hogy minden bűnös valamilyen rajta kívülálló teremtményt imád, amennyiben azt tartja végső értéknek. Még a legönzőbb diktátor is önmagán kívülálló értékekkel, pl. a nép javával indokolja meg a legerkölcstelenebb tetteit is. Végső fokon ő is, akárcsak az asszonyát imádó szerelmes, önmagát bálványozza. Ezért válhat szerelme egyik pillanatról a másikra gyűlöletté, ha az asszony megtagadja, hogy feltétel nélkül kielégítse. így derül ki, hogy a bűnös másokon keresztül is csak önmagát keresi: a "nép" vagy az "asszony" eszköz ahhoz, hogy önmaga kielégüljön. A teremtmények imádatában végső fokon minden ember önmagát bálványozza, hiszen önhatalmúlag próbálja átértékelni a min- denséget: nem a dolgok létrendjéhez alkalmazkodik, hanem saját kénye- kedve szerint - a dolgok természete ellenére - rendezi be világát. Mindebből megszületik a bűn harmadik jellemzője: az emberekkel való kapcsolat eltorzulása. Ha ugyanis az ember az egyetlen abszolútum, akkor minden másnak őt kell szolgálnia. Az ilyen ember a világot kétfelé osztja: azokra, akik az ő érdekét szolgálják vagy szolgálhatják, s az ellentáborra, tényleges vagy lehetséges vetélytársaira. Embertársait csak kihasználni vagy legyőzni tudja.Végeredményben nem képes tehát arra, hogy a másikat egyenlő félnek, önmagához hasonlóan személynek ismerje 46
