Szolgálat 78. (1988)
Tanulmányok - Héjja Gyula: Bűnös emberiség - megváltott emberiség
hogy "addig megmarad", vagyis "érvényben van" "a hit, a remény és a szeretet". Ebben az összefüggésben a remény utal az időre, de mégsem az időre szegezi tekintetét. Az apostol számára "múlt, jelen és jövő" több, mint időt jelölő kategóriák. Jézusban ugyanis az örökkévaló Isten gyermeke lett, és ezáltal minden időt: múltat, jelent és jövőt megváltó és megszentelő jelenlétével telített. A remény tehát nem a "holnaptól" várja a beteljesedést, hanem attól az Istentől, aki minden időben szólt az emberhez, gyakorolta fölötte uralmát, és isteni hűséggel pazarolta rá szeretetét. Ez az Isten jelent meg közöttünk időben, hogy a múlandóság árnyékában időző testvéreit elvezesse az örök életre. A mondottak alapján állíthatjuk: a megváltott és új életet élő ember reménnyel birtokolja fölbecsülhetetlen kincsét, a vele közölt isteni életet. Reménye biztos, még akkor is, ha elbukik, vagy gyöngeségei terhe alatt roskadozik, mert a kereszten függő Jézussal együtt a mindig hűséges Istenhez, az Atyához fohászkodik: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet" (Lk 23,46). A reményből élő ember saját érdemtelensége ellenére is vallja és tudja, hogy az irgalmas Isten által megígért megváltás és új élet benne is megvalósult. Megváltottságának "reménybeli" természete nem csökkenti bizalmát; sőt inkább fokozza Istenre irányult biztonságát s teljes meggyőződéssel magáévá teszi az apostol intését: "A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete" (Róm 5,5). Aki viszont nem él reményből, bűnben marad, mert nem hajlandó Isten felé fordulni, aki földi vándorlásunk útitársa lett Jézusban, amikor elérkezett az idők teljessége. Az ilyen ember a megváltást csak mitológiának tartja. c. A hit körén kívüli"beavatatlan" ember számára a megváltás tényének hihetősége megoldatlan problémának látszik A jelen esetben azt az embert tartjuk szem előtt, aki nem hajlandó vagy nem képes átlépni az érzéki tapasztalatnak és a véges emberi értelemnek határait. Neki csak az látszik hihetőnek, amit a tapasztalatra támaszkodó értelem lemérhet, és igaznak, "megalapozottnak" talál. Fejtegetéseinkben többször rámutattunk, hogy megváltás és új élet Krisztusban csak akkor válik érthetővé, ha a bűn titkát az ember és Isten közti kapcsolat szemszögéből értelmezzük. Kétségtelen, hogy lehet a bűnt több más szempont szerint is fontolgatni. A keresztény erkölcstan sok értéket hagyott ránk az értelemben is, hogy a bűnt gondos vizsgálat tárgyává tette az isteni- és természettörvénynek valamint az ember alkotta pozitív törvénynek a szemszögéből. Mindamellett jogosan tehetjük fel a kérdést: Számíthatunk-e arra, hogy a keresztény megváltás jóhírére fölfigyeljen az igazi bűntudat nélküli ember, ha a bűnt csak a törvény oldaláról mutatjuk meg neki? Csak akkor igazi a bűntudat, ha ráébreszti az embert, hogy minden bűn forrása az Istent trónjától megfosztó, önmagát bálványozó "perverz" emberi szív. Az igazi bűntudat hiánya végzetes következményekkel jár a keresztény megváltás értelmezésével kapcsolatban is. Aki 18
