Szolgálat 78. (1988)

Tanulmányok - Héjja Gyula: Bűnös emberiség - megváltott emberiség

törvény betűjével (vö 2Kor 3,6). Lelkipásztori munkánk eredményessége tehát megkívánja, hogy gyökeret verjünk a Lélekben. Enélkül - bármilyen tökéletességre tettünk is szert a modern tömegtájékoztatási eszközök használatában - félő', hogy lélek nélküli lelkipásztorkodásunk olyanná lesz, mint a szeretet nélküli ember tettei (vö. lKor 13).

Tanulmányunk első részében már hangsúlyoztuk, hogy a bűn több, mint erkölcsi, rituális vagy vallási törvényeknek a megszegése. A bűn a hitetlen, kemény szívű ember döntése az Isten ellen, és ennek következtében saját maga és a világrend ellen. A bibliai őstörténet teológiai jellegénél fogva nem szolgáltat adatokat sem a tudományos történetírás, sem a természettudományok számára. Célja az, hogy a kutató emberi szellem és szív végső kérdései felé adjon irányítást a hit fényénél. Erről az oldaláról vizsgálva a kérdést, szükségesnek látszik négy alapelvet leszögezni:

a. Bűn, bűntudat, szabadulás a bűntől, és újjászületés ugyanaz a misztérium

Az első és a második részben mondottak alapján állíthatjuk: bűn, bűntudat, szabadulás a bűntől és újjászületés Krisztusban olyan fogalmak, amelyek egy és ugyanarra a misztériumra mutatnak: az embernek Istennel való kapcsolatára. Mindegyik kifejez és kinyilvánít valamit az Istenről és az emberről. Istenre vonatkozóan emlékezetünkbe idézi az Atya örök tervét, irgalmas s megbocsátó szeretete hatalmának és dicsőségének megjelenését Jézus Krisztusban, és csodálatos kegyelmének adományát, amellyel saját életét közli velünk. Ugyanígy az emberrel kapcsolatban is mind a négy fogalom föltár valamit, amit csak a hit szeme képes meglátni: mi a bűn a bűnökben, milyen veszedelmes életformát választott magának, s mennyire laza talajra lépett az emberiség, amikor a bűn útját követve hátat fordított Istennek.

Mivel az igaz ember a hitből él, számára szilárd pont a bűntől való szabadulásunk Jézusban. Bár ostromolják kísértések, nem helyezi bizalmát fennhéjázó, magabiztos öntudatába, hanem életével tanúskodik arról, hogy igaz és való Jézus ígérete a szabadulásról és újjászületésről. A kérdésre: "Mi az ember?", végső fokon csak a hit kegyelmében újjászületett és új tudatra ébredt ember tud válaszolni, hogy megismerje "amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk...A testi ember nem fogja föl, ami az Isten Leikéből ered" (lKor 2,12-14). Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a bűnbánatnak és megtérésnek is vannak fokai. Ebből következik, hogy tudatunk a bűnről valamint a megigazulásról fokról fokra növekszik és mélyül. A bűnbánat szentségében teljesen megtisztulunk bűneinktől és újjászületünk, de az eredeti bűn és a személyes bűnök okozta sebek továbbra is bennünk és velünk maradnak: földi életünk egész tartamára maradandóan meggyengítik ellenállásunkat a kísértések ellen. Ennek következtében a bűntől való szabadulásunk és újjászületésünk "reménybeli". Élethivatásunk az, hogy az új ember elérje teljességét bennünk, földi zarándoklásunk küzdelmes útján, a kegyelem mértéke szerint. Ezen az úton haladva fokozatosan nö16