Szolgálat 78. (1988)

Tanulmányok - Héjja Gyula: Bűnös emberiség - megváltott emberiség

dicsőséges fénye, valamint a Szentlélek ereje árasztott el mindent. A Lélektől megittasodva ismét föltekintünk Jézus keresztjére, és lelkűnkbe hatol nagy ígérete: "Én meg, ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn 12,32). Ebben a kegyelemben gazdag s áldott pillanatban, a hit és remény Isten szeretetére hangolja egész valónkat. Feltör belőlünk a hálatelt szív allelújás himnusza: O szent keresztfa, csodálatos erőforrás, az igazi élet fája! Hívsz, hogy szenvedésekben nemessé érett gyümölcsödből vegyünk; hogy a lest, amelyet rád szegeztünk, legyen napi eledelünk, s a vér, amely téged is átitatott, legyen az italunk.

Húsvét hajnalán az Atya dicsősége új szimbólumot helyez a Golgota középső keresztje fölé: a fehér viaszból öntött húsvéti gyertyát, emlékére annak az üdvösségszerző tettnek, ami szeretett Fiában beteljesedett, és emlékeztető jeléül a jövő reményének, hogy mindenre képesek leszünk abban, aki minket megerősít.

3. Áll ma is, hogy Jézusban megszabadultunk a bűntől?

Modern igehirdetésünk és lelkipásztori munkánk központi feladata, hogy átgondoljuk: milyen eszközök és módszerek alkalmazásával ébreszthetjük föl és erősíthetjük a keresztény bűnbánatot és ezzel együtt az élő hitből fakadó meggyőződést, hogy Jézusban megszabadultunk a bűntől. Jószándékú, de hiányos hitbeli ismeretekkel rendelkező híveink lelkét aggodalommal töltheti el mindaz, amit a napi sajtó, rádió és televízió híradó szervei közölnek velük a világ eseményeiről. A tömeg- tájékoztató szervek jelentős hatást gyakorolnak minden emberre, hívőre és hitetlenre egyaránt. Beállíthatók a hit, emberi ideálok valamint csodálatot érdemlő humanista kezdeményezések szolgálatába is. De bármilyen sikerrel járnak is törekvéseink a modern technológia fokozottabb fel- használásában, s bármilyen korszerűvé is tesszük a liturgia szimbolikáját, a fő kérdés mégis az alkalmazott eszközök mögött rejlik: Hogyan tudjuk az emberi eszközök által irányítani és ösztönözni a mai keresztény életét a természetfölötli valóságok felé, hogy rátaláljon a liturgia szépsége mögött a jelképek által jelzett és megjelenített valóságra, a köztünk lakó és bennünk tevékenykedő megváltó és megszentelődésünkön fáradozó élő Istenre. Hogy a liturgikus szimbólumok elérjék rendeltetésük célját és átadják a helyet annak, aki mindezek ősforrása, éltetője és végső értelme. Mert nekik, a szimbólumoknak kisebbedniök, annak viszont, aki a szentségek fátyoléban jelzi jövetelét, növekednie kell (vö. Jn 3,30). Ha kellő figyelemmel vagyunk a jelentésárnyalatra, akkor itt is alkalmazhatjuk Szent Pál gondolatát: Az, ami láthatatlan az Istenben, megismerhető abból, ami látható a teremtésben (Róm 1,19-20). A testté lett Ige láthatatlan jelenléte és működése felismerhető a szentségi szimbólumok érzékelhető világában, a hit fényénél. De gondolhatunk a másik képre is, amit Pál apostol használ, amikor összehasonlítja az Újszövetséget a

15