Szolgálat 77. (1988)

Tanulmányok - Puskely Mária: Tegyétek, amit mond!

sök, a hatalmasok, a gazdagok sorsa ellentéte az alázatosokénak, az éhezőké­nek; az előzőeket az Úr szétszórja, trónjukról letaszítja, éhesen elküldi, míg az utóbbiakat felmagasztalja és megajándékozza“ (uo. 117. a.). A boldogságot hirdető hang már a hegyi beszéd valóságát vetíti előre. Ott nyilvánul ki teljes erővel a megtérés témája, ott válik láthatóvá az emberi(etlen) értékek gyö­keres átrendezése Jézus örömhírének fényében. Ő foglal majd állást végsőkig menő határozottsággal minden kisemmizett és megalázott mellett, akiket szim­bolikusan Mária képvisel. Mert a Magnificat maradéktalan elkötelezettség a szegények, a jogtiprottak, az elnémítottak, a szabadságuktól megfosztottak és elnyomottak mellett. Joggal énekelte tehát egy asszony, és nem egy férfi ezt az Isten-dicsőítést. A múlt időben megfogalmazott kijelentések a jövőt hirde­tik; a végső idők beteljesedését Isten megkezdte Márián. Mirjam és Mária, asszonyok az üdvtörténet fordulópontjain. Isten tehát nemcsak férfiakat használ vezetésre; nőkön keresztül is hallatja hangját, int és utat mutat. Milyen lett volna a zsidó nép sorsa, ha Mirjam nem áll Mózes és Áron mellett a hazátlanság, a pusztai bolyongás közepette? Kihez s hogyan küldte volna az Úr Gábor arkangyalt, ha Mária „túlzott alázatosságból“ nem merte volna vállalni az Isten-anyaságot? Felesleges ilyen kérdések megvála­szolására pazarolni a fantáziánkat. Inkább gondolkozzunk el azon, mit akart avval üzenni, hogy nőkre bízta népének sorsát ezekben a rendkívüli percek­ben. Csak azért választotta őket, mert az elnyomottak közé tartoztak, s így jobban átélhették Isten szabadító erejét? Vagy azért, mert a férfit és a nőt egyaránt saját hasonlatosságára teremtette? Vagy azért, mert őelőtte nincs különbség férfi és nő között, mert mindannyian eggyé lettünk Jézus Krisz­tusban? Mirjam és Mária példaképei az úton levő egyháznak, annak minden tagjá­nak. Az út mozgást kíván, új tájak felfedezését, ahol újabb veszélyek környé­kezhetnek meg, de újból meg is tapasztaljuk Isten megszabadító erejét. Csak merjünk mi is Mirjam-Mária kíséretében útra kelni. Puskely Mária „TEGYÉTEK, AMIT MOND!“ Gondolatok a lelkivezetésről A Zsinat utáni Egyház belső megújulásának egyik szembetűnő jele a lelkiveze­tés iránti megnövekedett igény. Az elmúlt néhány évtizedben több erre vonat­kozó könyv, cikk, tanulmány látott napvilágot, mint az Egyház egész történelme folyamán. A mennyiségi és minőségi igény növekedésével — ha nem is ará­39

Next

/
Oldalképek
Tartalom