Szolgálat 77. (1988)
Tanulmányok - Baternay Ágota: Mirjam és Mária
legalábbis egyoldalúan járnak el. Elhanyagolják, s ha nem is tagadják teljesen, másodrendűnek tartják a nők szerepét ezekben a történésekben, s ahányszor csak említést tesznek róluk, saját férfiszemüvegükön keresztül látják működésüket. A Szentírást is szinte kizárólagosan férfiak magyarázták eddig. Vajon elegendő beleéléssel és kielégítően értékelték a Biblia női alakjait? Nem fordulhatott elő például az, hogy a szentírási könyvek redaktorai, szerzői, akik a hagyomány szerint mind férfiak voltak — már a bibliai szövegek végső meg- fagalmazásával árnyékba szorították a nőalakokat? A korszellem, amelyben a Biblia egyes részeit papírra vetették, nemcsak a természeti képek milyenségében, hanem a társadalomnak a nőkről alkotott felfogásában is tükröződik. Elmélkedésünk a Szentírás két szereplőjét, Mirjamot és Máriát helyezi megfontolásunk középpontjába. Első pillanatra mintha csak névrokonság állna fenn a két nő között. Reméljük, hogy közelebbről megvizsgálva néhány más közös vonásukat is felfedezzük, amelyek elgondolkodtatnak és rávilágítanak életünkre. Ha szeretnénk felfrissíteni megszokott eszmélődési módszerünket, új utakon próbáljunk közeledni Mirjamhoz és Máriához. — Aki ismeretlen vidéken járja be a hegyeket, az rendszerint figyeli az útjelző táblákat és kérdésekkel fordul az ott élő emberekhez. A feminista teológia ilyen „turista jelzés“ is: a Szentírás kimeríthetetlen rengetegében új szempontokra, irányokra hívja fel a figyelmünket. Segítőkész emberek pedig olyan nők lehetnek, akik Mirjam és Mária helyzetébe élik bele magukat, s utána megosztják velünk az élményt, azt, hogy miképpen éreztek és gondolkodtak az illető bibliai eseményben. Végül új indításokat, ösztönzéseket kaphatunk azáltal is, ha ismerőseinkkel, barátainkkal kölcsönösen kicseréljük Mirjam és Mária történetével kapcsolatos megfontolásainkat, élményeinket. S ha mindehhez csendes, személyes ima társul, eddig nem járt utak nyílhatnak meg számunkra, s ezáltal teljesebben érthetjük meg, mit akar közölni velünk az Úr szava Mirjamon és Márián keresztül. Mirjam Alakja elég váratlanul, de markáns vonásokkal lép elénk a Kivonulás könyvének 15. fejezetében (19—21 v.): „Amikor a fáraó lovai, szekerei és lovasai beértek a tengerbe és az Úr visszazúdította rájuk a vizet, és amikor Izrael fiai a száraz tengerfenéken átvonultak, akkor Mirjam prófétanő, Áron nővére, kezébe vette a dobot, s az asszonyok mind utána mentek dobbal, táncot lejtve. Mirjam így énekelt előttük: .Magasztaljátok az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette1.“ A történet ismert: „A zsidók kivonulásáról van szó Egyiptomból. Nappal felhőbe, éjjel tűzoszlopba burkolva vonulnak Isten védelme alatt a sivatagon keresztül és eljutnak a tengerig. Az egyiptomiak harci szekereiken követik őket. A nép harapófogóba kerül: az egyik oldalon az egyiptomiak, a másikon 35
