Szolgálat 76. (1987)
Eszmék és események - Zarándok és főpásztor (Babos István)
amerikai világi hívek apostoli tevékenységének, de utalt arra is, hogy a papi és a világi hivatás nincs ellentétben, hanem kiegészítik egymást. „Amint a papi hivatal nem öncél, hanem különböző karizmák kibontakozását és egységesítését szolgálja az Egyházban, úgy a világiak elkötelezettsége sem helyettesítheti a papságot, hanem serkenti, előmozdítja, és teret ad arra, hogy gyakorolhassa sajátos küldetését." San Franciscóban (Kalifornia, szept. 17-én) a város 3.600 AIDS áldozata közül 58 vett részt a pápai szentmisén. II. János Pál beszédében kifejtette, hogy az Isten szeretette nem válogatós; gyöngeségeink ellenére is szeret minket. Itt volt az egyetlen szervezett tüntetés a pápa jelenléte ellen. A New York Times szerint kb. 2.000-en gyűltek össze. Magatartásukat Michael Novak az egyház „kalifornizációjának" nevezi: számukra a norma saját életmódjuk, legyen az jó vagy rossz; csak ők léteznek, csak nekik van igazuk. A katolikus hit magas erkölcsi ideálokat állít hívei elé. Vannak, akik gyengeségből nem érik el, s emiatt szenvednek. De vannak, akik ezt el nem érve büszkék magukra, s fennen hirdetik, hogy nem is hajlandók az ideálok megvalósítására. Ilyen személyek alkotják a „kalifornizációs" csoportokat; főleg ezek tüntettek a pápa ellen: homoszexuálisok, feministák, valamint a zsidók egy kisebb csoportja, akik úgy vélik, hogy a pápa nem tesz eleget az antiszemitizmus megfékezésére és nem ismeri el Izraelt. Detroit (Michigan) volt az egyetlen északi város, amelyet ezúttal a Szentatya felkeresett. Itt találkozott nemcsak lengyel származású honfitársaival, hanem több ezer amerikai állandó diakónussal is. Ebben a jelentős ipari városban hangzottak el elismerő, de figyelmeztető szavai: Amerika hatalmas ország, lakói sok eredményt értek el. A kérdés az, hogy Amerika csak magára gondol-e, csupán élvezni akarja-e eredményes munkájának gyümölcsét, vagy pedig vállalja az eredményekkel járó felelősséget is? Minél inkább tudatában vagyunk eredményeinknek, annál nagyobb felelősséggel tartozunk másoknak. Amerika nagyságának mércéje az lesz, hogy miképpen becsüli meg az emberi életet. „A szegények táplálása, a menekültek befogadása, a nemzet szociális rendszerének megerősítése, a nők előmenetelének biztosítása, a kisebbségek jogainak védelme, a leszerelés módjainak keresése (a jogos védelem biztosításával) csak akkor lesz sikeres, ha tiszteletben tartjátok és a törvények védik az emberi életet a fogamzástól a természetes halálig." Detroitból (szept. 20-án) rövid látogatást tett a kanadai indiánoknál Fort Simpsonban, amire 1984-ben nem került sor a terv szerint, mivel a légköri viszonyok akkor meghiúsították. A zarándoklat mérlegéhez A New York Times egyik cikkében (1987. szept. 19-én) kiemelte: II. János Pál nemcsak hajlandó másokat meghallgatni, hanem alkalmat ad arra, hogy híveinek problémáit a televízió világgá sugározza. Fórumot teremt a hozzáfordulóknak sőt kritikusainak is. Ebből nem következik, hogy véleménye minden további nélkül megegyezik a kérdezőkével és a kritikusokéval, még kevésbé pedig az, hogy megalkuszik. Nem száll éles vitába; ehelyett határozot83