Szolgálat 76. (1987)

Eszmék és események - A VII. rendes püspöki szinódus: A világiak (Szabó F. - Tardy L.)

eleven temploma, az üdvösség jóhírének tanúja és hordozója. E misztériumban fedezi fel papi, prófétai és királyi méltóságát; ez magyarázza meg életszentségre szóló hivatását, sajátos lelkiségét; ez követeli meg a mély és állandó kiképzést, az Eucharisztia és a bűnbánat szentsége vételét és a napi imát. A világi hívő mindenekelőtt igazi „keresztény": nem feledheti, hogy a keresztségben meghalt Krisztussal, és most már — az Apostol szavai szerint — számára az élet Krisztus, akiben teljesen visszaszerez minden emberi értéket.

2} Az Egyház mint kommúnió (szeretetközösség) összefüggésében a világi hívő tagja az Újszövetség népének, amely arra hivatott, hogy egységben éljen Istennel Jézus Krisztus által a Szentlélekben, éspedig közösségben minden más megkeresztelttel. Nem zárkózhat tehát be önmagába, lelkileg elszigetelődve a közösségtől, hanem állandó kapcsolatban kell élnie másokkal, a testvériség eleven érzékével, az egyenlő méltóság örömében, — elkötelezve magát arra, hogy másokkal együtt gyümölcsöztesse az örökségül kapott kincset. Az Úr Lelke számos karizmát ad neki, miként másoknak is: különböző szolgálatokra és feladatokra hívja. A Lélek emlékezteti arra, hogy nem a nagyobb méltóság különbözteti meg másoktól, hanem a sajátos szolgálat. Az Eucharisztia a Feltámadottal való életközösség valósága és prófétai ígérete egyszerre. A Krisztus eucharisztikus Testével való közösség ugyanis jelzi és létrehozza, vagyis építi valamennyi hívő bensőséges egységét Krisztus Testében, az Egyházban (LG 10 és 16). így tehát a világi hívő karizmái, szolgálatai, feladatai a közösségben és a közösségért léteznek; egymást kiegészítő gazdagságot jelentenek mindenki javára a pásztorok bölcs vezetése alatt.

3) Az Egyház mint misszió (küldetés) távlatában a világi hívő nemcsak osztozik a misszió felelősségében, hanem sajátos elkötelezettségével tűnik ki Isten országa terjesztésében. VI. Pál a Zsinat nyomán emlékeztetett arra, hogy az Egyháznak van evilági dimenziója is, amelynek gyökere — természete és küldetése révén — a megtestesült Ige misztériuma. Ennek az evilági dimenziónak megvalósulása alapjában közös minden megkereszteltnél, mégis a világi hívőnél sajátos arculatot ölt. A Zsinat a világiak „evilági jellegéről" szólva kijelenti: „a világban élnek, vagyis a világ mindenféle feladatában és munkakörében, a családi és társadalmi élet megszokott körülményei között: mintegy ezekből a szálakból van szőve életük" (LG 31). így működnek tehát közre az Egyház teljes missziójának megvalósításában; az Egyháznak pedig „nemcsak az a küldetése, hogy elvigye az embereknek Krisztus üzenetét és kegyelmét, hanem az is, hogy áthassa és tökéletesítse az evilági dolgok rendjét az evangélium szellemével" (AA 5).

A világi hívő — mondotta még a pápa — a család, a kultúra, a munka, a gazdasági javak, a politika, a tudomány, a technika, a tömegtájékoztatás területein tevékenykedik; az élet, a szolidaritás, a béke, a foglalkozásbeli etika, az emberi személy jogai, a nevelés, a vallásszabadság nagy problémái megoldásán fáradozik. A szinódus nem tudott részletesen tárgyalni e bonyolult té76