Szolgálat 76. (1987)

Tanulmányok - Cserháti Ferenc: Társas apostolkodás a világiakkal

ra személyesen és egyaránt érvényes keresztény küldetésüket. Ezért időközön­ként a mai pátereknek és páloknak sem árthat, ha elgondolkodnak saját lelki­pásztori hozzáállásuk, módszerük és figyelmességük fölött. Láttuk, hogy a Zsinat egyre nagyobb szerepet sürget a világiak számára az egyházban, a pa­pokat pedig a testvéri együttműködésre ösztönzi. 6. „Főtisztelendő“ világiak! Mit tehetünk hát, hogy ne váljunk, Ámosz prófétához hasonlóan, sötét éj­szakában magányosan üvöltöző ordas farkasokká? Fel kell fedeznünk közös­ségeinkben azokat a „tisztelendő“, excellenciás“ és „eminenciás“ világiakat, kiváló férfiakat és nőket, akik odaadó szeretettel állnak egymás szolgálatára azzal a kegyelmi ajándékkal, amelyet ki-ki nyert, mint Isten sokféle kegyelmé­nek hű közvetítője (vö. 1 Pét 4,7-11). Ha ez megtörtént, rá kell vezetnünk őket arra, hogy apostoli munkájuk révén elsősorban és főleg nem saját kiemelkedé­sükről, pályafutásukról van szó, hanem mindenekelőtt az Úr fényes útjának segítéséről közösségükben, önzetlen emberszeretetük és istendicséretük ál­tal. Erre a magasztos célra csak akkor nyerhetjük meg őket igazán, ha a mi életünk is arról árulkodik, hogy nem akarunk semmi más lenni csak: 7. Tapintatos szolgák Ez elsősorban önzetlen, leplezetlen és nyíltszívű vezetési stílust követel az egyházközségeket építő munkatelepek krisztusi „vezérigazgatóitól". A hí­veknek sok helyütt az a benyomásuk, hogy a plébános atya csak gyámkodni szeretne felettük, és amolyan kifutólegényeknek tekinti őket: „Hiába segítünk neki, úgyis csak az történik, amit ő akar!" Talán a világiak egyházi feladatok­tól való idegenkedése láttán olykor éppen saját, velük szemben tanúsított ma­gatartásunkat, modorunkat, viselkedésmódunkat kellene felülvizsgálnunk? Va­jon ezekkel tanúságot teszünk-e udvariassági szabályokkal kapcsolatos isme­reteinkről? 8. Megfontolandó szabályok A mai időkben, és az elkövetkezendőkben még inkább, minden lelkipásztor­nak emésztő feladata lesz az önkéntes lelkipásztori munkatársak toborzása, kiképzése és beállítása az egyházközségi szolgálatba. Ennek megkönnyítésére Joachim Wanke Erfurt és Meiningen püspöke egyik kis írásában olyan alap­szabályokra hívta fel figyelmünket, amelyeket mindenképpen nagy lelkipász­tori haszonnal tehetünk magunkévá (Joachim Wanke, Der Weg der Kirche, PWB Sonderdrucke 19,17-18). Szerinte a társas apostolkodás kibontakoztatásá­nál szem előtt kell tartanunk: 1. A személyes, négyszemközti beszélgetés sokkal jobban elősegíti a vi­lágiak konkrét szolgálatra való megnyerését, mint bármely szószékről elhangzott felhívás. 3 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom