Szolgálat 76. (1987)
Tanulmányok - Cserháti Ferenc: Társas apostolkodás a világiakkal
említett kincseinket, képességeinket a legkülönfélébb módon valóra váltsuk a mindennapi életben (Schreiben Seiner Heiligkeit Papst Johannes Paul II. an alle Priester der Kirche zum Gründonnerstag 1979. In: Verlautbarungen d. AS 7,14). Nem más ez, mint a művészetek művészete — hangsúlyozza a pápa, magáévá téve Nagy Szent Gergely frappáns definícióját: „A lelkivezetés a művészetek művészete“ (Gregor d. Gr., Liber regulae pastoralis 1,1). Jézus Krisztus tehát a lelkivezetés művészetére hívott meg bennünket. A sok jó és igaz emberből Jézus kisded nyájának gyönyörű remekművét kell kimunkálnunk: közösséget, amelynek arculatán felragyog a megdicsőült Krisztus túlvilági fénye. 3. Apostoli együttműködés Alig hiszem, hogy a sok helyütt divatos és megrekedt lelkipásztori szakra- mentalizmussal — csupán a szentségek és szentelmények kiszolgáltatására szorítkozó pasztorációs módszerrel — korunkban még képesek lennénk „Isten egyháza" nevére méltó gyülekezetei teremteni. A Zsinat egyik legnagyobb reformgondolata kétségtelenül a kommunió, a kollegialitás, a subsidiaritás, a szolidaritás, az egymás megsegítése és kiegészítése elvének elfogadása az egyházban (vö. Otto Karrer, Das Subsidiaritätsprinzip in der Kirche. In: G. Barauna, De Ecclesia I, Herder, Freiburg, 1966, 520—546). Ez hozta magával az apostoli és püspöki kollégiumról szóló tanítás kidomborítását a Zsinaton, ez nyitott utat a szinódusok és szenátusok megteremtésének, és ez bontakoztatta ki az egyház Isten népeként való felfogását. Ma, a Zsinat két évtizedes távlatából, úgy tűnik, hogy ez a forradalmi princípium az egyházi hierarchia régióiban, ha olykor formailag is, de megvalósulófélben mégis létezik. Mi történt azonban egyházközségi szinten? Sikerült-e közösséget formálnunk? Közösséget a jogi személyből, az intézményből, a vallásos „töltőállomásból“ vagy lelki „szerelőműhelyből“? Megpróbáltuk-e komolyan ráébreszteni híveinket arra, hogy az egyház gyülekezet, közösség, és ez nemcsak a papból áll, hanem mindannyiunkkal együtt belőlünk? Vajon eleget tett az a pap, aki kijelenti: „Hányszor mondtam már nekik, s a fülük botját sem mozdítják“!? Bevontuk-e őket igazán munkánkba? Bíztunk-e rájuk valódi feladatokat, amelyek révén nemcsak a templomtakarításból és lapátolásból, de saját krisztusi küldetéseikből is kivehették volna részüket: az evangeli- záció, a diakónia vagy akár a kommunió terén? 4. Élő sejtek rendszere Már a II. Vatikáni Zsinat előtt is sokan megfogalmazták és azóta is sokszor elhangzott, hogy papságunknak és munkatársaiknak fel kell hagyniuk az ún. „tömegegyház“ gondolatával és neki kell gyürkőzniök az egyházi cellák, bázisok, csoportok lelkipásztori építéséhez. A mai ember előtt ugyanis az említett csoportokban megvalósuló krisztusi műnek nagyobb esélyei vannak, mint a római sorrendbe állított, szószékről kormányozott, uniformizált tömegegyház29