Szolgálat 75. (1987)
Eszmék és események - Az Úr kegyelmének esztendeje (Karl Schlemmer)
AZ ÚR KEGYELMÉNEK ESZTENDEJE - Izajás 61,1-2. Érdemes elgondolkozni, hogy milyen körülmények között kereste fel Jézus faluját, Názáretet. Szombat volt, s elment a zsinagógába. Az 'istentisztelet folyamán felkérték, olvasson fel a próféták könyvéből. Izajás ismert sorait választotta: „Az Úr Lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szí- vűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.“ Miután pedig befejezte az olvasást, kijelentette a hallgatóinak: Ma beteljesedett az írás, amit az imént hallottatok. Ilyen egyszerű, de határozott formában akarta Jézus meghirdetni, hogy Izajás szavai tanításának, örömhírének magját és összefoglalását tartalmazzák. Végre és végérvényesen megkezdődött az irgalom és szabadság kora: a szegények meggazdagodnak, a vakok látnak, a foglyok kiszabadulnak; elérkezett az Úr kegyelmének ideje! Ne rövidítsük meg egyik oldalról sem ezt a kijelentést. Ne magyarázzuk csupán lelki értelemben. Isten üdvössége átöleli az ember egész életét, teljes valóságát: testét és lelkét. Ezért gyógyította meg Jézus a bélpoklosokat és adta vissza a látást a vakoknak. Másrészt azonban tévednénk, ha Izajás szavait csupán evilági értelemben vennénk. A vakok valóban szemükkel láttak, érzékszervük gyógyult meg. Ugyanakkor azonban jelei lettek annak is, hogy Isten világossága felragyogott mindenki számára, aki az emberi sötétségben botorkál. Nem igen találhatnánk más fejezetet az Ószövetségben, amelyik alkalmasabban szemléltetné Jézus működésének célját. Elég ha felidézzük, miként viselkedett az Úr a bűnösökkel, az utcalányokkal, a vámosokkal, a megbélyegzettekkel és a kitaszítottakkal. A tékozló fiút visszafogadó atya, az elveszett bárányt kereső pásztor példája ugyanazt az üzenetet közvetíti mint Izajás szavai. Mit jelentsen azonban mindez keresztény életünkben? Csak két példával szeretném megvilágítani. Egy asszony férje ételhordójába bele-beletett az élelem mellé egy kis cédulát is: Szeretettel csókollak. A férfi azonban munkahelyén minden alkalommal a papírkosárba dobta az írást. Egyik nap titkárnője, idősebb magányos asszony nem állhatta meg, hogy ne tegyen korholó megjegyzést: Hogyan dobhatja ki egy férfi minden további nélkül az ilyen papírt? A kérdés jogos. Hányszor vetjük meg az emberi kedvesség és figyelmesség jeleit! Pedig éppen ezek, az öröm és szeretet kifejezői adnak értelmet életünknek. Mert nem olyan magától értetődő, ha a gyerekek vidámságukkal fűszerezik a család reggelijét s így melegséggel töltik meg az egész napot. Nem magától értetődő, ha a postás vidám szóval kézbesíti az ajánlott levelet, s barátságosan köszön el. Nem akkor érezzük mindennek a jelentőségét, amikor hiányukat tapasztaljuk? 72
