Szolgálat 75. (1987)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: Az Istent szeretőknek minden javukra válik
mondja: „Nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van“ (1Kor 15,10). Mondhatta volna, hogy „általam“, de mivel ez kevesebbet jelent, inkább azt írja: „velem“; ezzel önmagát merészen nemcsak szolgának tekinti a mű létrehozásában, hanem a létrehozó társának is, mivel egyetért vele szándékában {III 198). így a szent nemosak passzív „haszonélvezője“ az isteni tervnek, hanem Isten szabadon együttműködő munkatársa is. 3. „ ... javukra válik" Miután láttuk, mi minden szolgál különböző módon az Istent szeretők javára, vegyük most jobban szemügyre azt a jó célt s dinamizmust, amelynek elérésére minden összedolgozik, amely ennek a jónak az elnyerésére vezet. A végső cél, amint már láttuk, az üdvösségünk, amit Szent Bernát többféle módon fogalmaz meg: pl. az Istent szeretni egész szívedből, egész lalkedböl és minden erődből (III 143—144). Vagy egészen a megdicsőüít Krisztushoz hasonulva, erejében, bölcsességében és szépségében részesedve lelki házasságra lépni az Igével, helyesebben megélni önmagunkban az Egyház és Krisztus lelki nászát (II 314-315). Erre hívja Isten a leiket, bármilyen bűnös, sebzett, földhözragadt legyen is. Erre dolgozik össze az egész mindenség, sőt mindaz, ami eltorzult a teremtésben, a bűn és annak minden következménye, minden szenvedés, és betegség, (me, mekkora a hatalma az Isten fiainak, hogy ilyen örökséget kapnak s ennek elérésére minden szolgálatukra áll. Ám mindez nem automatikusan történik, hanem hitük arányában: „Minden talpalatnyi föld, amelyre lábatok lép, a tiétek lesz“ — idézi Barnát gyakran a MTörv 11,24-et a hit hatalmára vonatkoztatva. „A nagy hit dolgokat érdemel. S amilyen messzire nyújtod a bizalom .lábát* az Úr javaiban, annyit fogsz belőlük birtokolni“ (I 231). Fontos, hogy a merész hit és a merész imádság helyes irányba nyújtsa ki a „lábát“: a földi dolgokat csak annyiban kérje, amennyiben szükségesek, de még azokat se túlságosan. Ugyanez áll olyan lelki kegyelmekre is, amelyek nélkül üdvözölhetünk, mint pl. az isteni dolgokról való beszéd tudománya, vagy a gyógyítás ajándéka, s mindaz, amiről nem tudjuk, hogy hasznunkra van-e. De ezeket kérd egész szívvel és minden időben. Ezekért kiáltson vágyad Istenhez szünet nélkül és rendületlenül, hogy eltöltsön kegyelme és tetszést találj jósága színe előtt; hogy benne élj és benne halj; hogy láthasd dicsőségét és örülj az Istenben mindörökre. Az írás ezekről mondja: „Imádkozzatok szüntelenül“ (1Tesz 5,17). A próféta is így szól: „Keresd tekintetét! Uram, a te arcodat akarom keresni" (Zsolt 27,8). És másutt: „Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam: hogy életem minden napján az Úr házában lakjam" (Zsolt 27,4) (VI/1 191). Minél inkább Istent kívánja a lélek, és minél inkább Krisztushoz hasonul, annál jobban levetik hamis külsejüket a földi dolgok, ami arra készteti a bűnöst, hogy állandóan utánuk fusson, hogy hasztalanul velük próbáljon tölte42