Szolgálat 75. (1987)
Tanulmányok - Benkő Antal: A keresztény hite a Gondviselésben
A Gondviselésbe vetett hit nem mentesíti tehát az embert a kezdeményezéstől, a rizikó vállalásától, a felelősségtől, a teremtő jellegű tevékenységtől. Nem ezért adott neki a Gondviselés képzelőtehetséget, értelmet, akaratot, szabadságot, hogy használja? Hittel lehet csak tagja a mennyek országának, a hit pedig szabadon kimondott igen a magát kinyilatkoztató Istennek! Egyes korokban a hitszónokok és katekéták talán egyoldalúan sürgették: a hívő embernek az a legfontosabb feladata, hogy alávesse magát a Gondviselésnek. Ez utóbbin főleg a kikerülhetetlen szenvedések és megpróbáltatások vállalását értették. Sokan még manapság is csak erre a szempontra gondolnak, amikor a Gondviselésről hallanak. Kétségtelen, mindig elengedhetetlen marad, hogy az ember elismerje és elfogadja teremtményi korlátozottságait. Ezek közé tartozik az is, hogy a természetes folyamatok és csapások — főként pedig a halál — néha szinte kegyetlen könyörtelenséggel kerítik hatalmukba. Gyakran külön kegyelemre van szükségük, hogy ilyen esetekben is kimondjuk: Legyen meg a te akaratod! A keresztény élet mesterei azonban mindig hangsúlyozták, hogy a Gondviselésbe vetett hit nem meghunyászkodás és nem is tétlenség. Jó példa erre a Loyolai Szent Ignáctól eredő mondás, amit elsőnek. P. Hevenesi Gábor SJ tett közzé 1705-ben Scintillae Ignatianae (Igoáci szikrák) című kiadványában. A második szikra így hangzik: „A teendőkre vonatkozó első szabály a következő: úgy bízzál Istenben, mintha a dolgok sikere teljesen tőled és semmiképpen sem az Istentől függene; de úgy tegyél mindent, mintha te semmit sem cselekednél, hanem egyedül csak az Isten.“ Paradoxonnal és dialektikával tel'í mondás. Első helyre teszi a Gondviselésbe vetett bizalmat; de nem feledkezhet meg az ember működéséről sem. A siker teljesen Istentől függ, de megkívánja, hogy úgy vessük bele magunkat a feladatba, mintha minden rajtunk állna. A Gondviselésbe vetett hit nem teszi passzívvá a keresztényt. Ellenkezőleg, éppen azért, mert hisz a Gondviselésben, tudatában van felelősségének. Küzdenie kell mindazért, ami igazságosabbá, testvéribbé teheti az emberek egymás közötti viszonyát (Mt 25,31-46) és szentebbé az Istenhez való kapcsolatot (Mk 16,15-16). Manapság a természet erőinek helyes, nem kizsákmányoló használata, valamint a biológiai erők emberhez méltó kiaknázása sajátos feladatot jelent a Gondviselésben hívő keresztények számára. Fáradságot nem kímélve kell dolgoznia az ember és életkörülményeinek fejlődéséért, ugyanakkor vallania kell, hogy a Gondviselésbe vetett hit nem egyenlő a „fejlődésbe vetett hittel“. Nem a minden áron és akármilyen módon megvalósítható fejlődés a cél, hanem az Isten országa, ami megköveteli a természet tiszteletét és az emberi méltóság biztosítását. Ezek lesznek a Gondviselésbe vetett hitének hiteles kezesei. 21
