Szolgálat 75. (1987)

Tanulmányok - Benkő Antal: A keresztény hite a Gondviselésben

viselésnek nem az a feladata, hogy szakadatlan jólétet, vagy biztonságot teremtsen. Az sem, hogy minden kérdésünkre: „Miért ez“, „Mire jó?“ világos feleletet kapjunk. A lényeges az, hogy megtaláljuk és vállaljuk az Isten országát. Ebben pedig éppúgy lehet segítség, mint akadály az egészség, a birtok, a siker. Ezért mondta Guandini, hogy aki hisz a Gondviselésben, az hisz Isten misztériumában.

Mivel mindez nem magától értetődő, a kereszténynek nevelnie kell magát, hogy a hit távlatából szemlélhesse, s ilyen lélekkel vállalhassa a Gondviselést. Kifejezetten a kegyelmi rendet érintő magatartásról van szó, ezért imával, áldozattal kell kiesd eni a szükséges látást és erőt. Igen hasznos áteímélkedni a Szentírásnak azokat a helyeit, amelyek Isten gondviselő útjait ecsetelik. így tudatosul bennünk az ő látásmódja. Ez pedig majd megtanít arra, hogy helyes értelemben relativizáljuk a földi dolgokat.

c — A Gondviselésre vonatkozó keresztény hit harmadik lényeges eleme az ember szabadságának és felelősségének kidomborítása. A világ nem bábszínház, amelynek figuráit Isten valahogy a háttérből kötélen rángatja. Úgy teremtette meg a világot, hogy a természetbe oltott erők és az ember tevékenysége által valósuljon meg terve és célja, jóllehet ezek alapjában véve semmit sem tehetnek nélküle. Ezért tanítja a teológia, hogy ha Isten nem tartaná fenn továbbra is a létben a teremtményeket, azok a szó teljes értelmében megsemmisülnének. Másrészt Isten annyira különbözik a teremtett világtól, hogy gondviselő tevékenysége nem akadályozza, hanem egyenesen lehetővé teszi a teremtmények működését.

Az ember teste révén a fizikai és biológiai rendhez tartozik, ennélfogva alá van vetve a természet törvényeinek. Istenhez való hasonlósága folytán azonban valódi — bár emberre szabott — szabadság forrása is. Isten tehát az ember szabadságának gyakorlása által valósítja meg rá vonatkozó gondviselését; Isten az ember szabad közreműködését várja a hozzá vezető úton. A Teremtő annyira tiszteletben tarta ezt a szabadságot, hogy tűri azt is, ha az ember elfordul tőle s igazi céljával ellentétes irányba indul: bűnt követ el. A kinyilatkoztatás szüntelenül hirdeti, hogy Isten hívja, sürgeti, mintegy fenyegeti az embert: forduljon Urához, térjen meg, legyen igazságos felebarátaival szemben, de soha sem kényszeríti! A Gondviselés tehát nem köti gúzsba az ember szabadságát, inkább lehetővé teszi; felhívja, hogy helyesen használja. A teológusok és bölcselők számos elméletet és modellt gondoltak ki, hogyan egyeztessük össze Isten abszolút szuverén, szabad gondviselő vezetését és az ember szabad közreműködését. Teljesen világos képet sohasem sikerült teremteniük. Mi ugyanis csak az egyik oldalt, az alvilágit látjuk közeiről, s azt te csak homályosan. Tapasztalatból tudjuk, hogy mily kevéssé ismerjük saját tevékenységünk rugóit, indítékait. Csodálkozunk tehát, ha a „Teljesen más“ mélységei kimeríthetetlenek maradnak számunkra?

20