Szolgálat 74. (1987)

Keresztény a szekularizált világban

KERESZTÉNY A SZEKULARIZÁLT VILÁGBAN

A hit személyes elkötelezettség: nekem, neked, mindannyiunknak tudatosan és szabadon kell kimondanunk az igent, amikor felismerjük Isten felénk áradó szeretetét Jézus Krisztusban. Válaszunk csak azért születhet meg, mert a Lélektől vezetett és éltetett közösség, az Egyház hirdeti az örömhírt. A keresztségben rajta keresztül tölt be adományával az Atya, s tesz örök Fiának testvéreivé, hogy Vele együtt mondhassuk: Abba!

A keresztény élet nélkülözhetetlen összetevője tehát a két pólus: személyiség és közösség. Mondhatjuk úgy is: szükségszerűen és kölcsönösen feltételezik egymást. Harmonikus egységükre utal már Szent Pál: nincs test tagok és sejtek nélkül, s nem élhet a tag a testen kívül.

Amikor az egyént körülvevő társadalom minden tagja keresztény, hathatós melegágy és támasz alakulhat ki a hit befogadására és fejlődésére. Fennállhat a veszély is, hogy ebben a helyzetben könnyebben burjánzik a csak ímmel-ámmal keresztények sora. Mert mit szólnának a többiek, ha kilógunk a menetből? S azt is tapasztaljuk, hogy az újonnan megtért vagy vallásilag szikes talajon nevelkedett keresztény hite erősebb és lelkesebb mint a langyos, se hideg, se meleg környezet szülöttéé. Meg kellett küzdenie, hogy elkötelezettsége életben maradhasson és kiteljesedhessék.

Ma már Európában kevés államról, tartományról állíthatjuk, hogy társadalmi élete keresztény elvekre épül, azokból táplálkozik. Ez annál sajnálatosabb, mert a történelem tanúsítja, hogy nem mindig volt így: a világ szekularizálódott. Tanulmányainkból látni fogjuk, hogy ezt a fogalmat sokféle jelentésben lehet használni. Van aki egyenesen pozitív értelmet tulajdonít neki: a teremtmények Istentől akart képességeit és működését látja benne; van aki a teljes elvilágiasodással, a szekulariz- mussal azonosítja. Egyesek inkább semleges értelmet látnak benne: a világnézetek pluralizmusát; mások viszont az Istentől el- illetve szembefordulást. Ennélfogva nem csodálkozhatunk, ha egyik szerzőnk, Danneels belga bíboros az európai püspökök 1985-ben tartott szimpóziumán — jóllehet a téma a szekularizáció volt — idézőjelbe tette a szót, s igyekezett kerülni használatát.

Mi sem találtunk jobb kifejezést annak a kérdésnek átgondolására, átelmélkedésére, ami jelen számunk középpontját alkotja. Az idősebb nemzedék még olyan keretek között nőtt fel, amely nagy többségében kereszténynek vallotta magát. Gyakran nehezen találja meg tehát az utat s módot, hogyan is élheti hitét a megszokott környezet híján. A fiatalabb nemzedék pedig nem könnyen hallhatja meg a krisztusi öröm3