Szolgálat 74. (1987)

Keresztény a szekularizált világban

hírt, mert az európai közéletben alig-alig csillan fel a meggyőződés: Krisztus valóban feltámadt, Benne reméljük boldogságunkat. Mint egy nagy piactéren ideológiák és elgondolások százai kínálják fel a bámészkodóknak életről s halálról, családról és egyénről, Istenről és isten- telenségről vallott tanításukat. Hogy tudunk ilyen környezetben keresztényként élni? Mire kell itt különösképpen ügyelni?

Morei Gyula a társadalomtudós szemüvegén keresztül mutatja be ennek az „új világnak“ főbb kihívásait. Ugyanakkor érzékelteti, hogy a krízisnek jó következménye is lehet: a kereszténynek tudatosabban kell vállalnia, hogy miért is hisz, miért jobb az ö válasza.

Hogyan élik meg ezt a helyzetet a keresztény családok? Erre keresett választ Waigand József tanulmányában, baráti köre közreműködésével. Az eredmény egyeseket meglephet: Sokan nam ítélik oly tragikusnak a kérdést, mint ahogy talán várhatnánk. Kisebb csoportjaik teremtik meg a hit éléséhez szükséges közösségi dimenziót.

A probléma komolyságát élesen vizsgálja Danneels bíboros: európai szinten nyújt átfogó képet az elkereszténytelenedésről, mutat rá a legsürgősebb teendőkre, ha újra evangelizálni akarjuk kontinensünket. Főleg a lelkipásztorokra: papokra és közvetlen munkatársaikra hárul új feladat az új-pogányságba hajló Európában. Ennek a lelkiségnek főbb tételeit állítja elénk Teleki Béla írása.

Csodálatosan mély vallásosság él még egyes országokban Európán kívül, pl. a hinduk, a mohamedánok között stb. Japánt azonban a szekularizált társadalmak közé sorolhatjuk. Milyen ott a keresztények élete? Erről fest képet Nemeshegyi Péter beszámolója.

A hitleri rendszer névleg ugyan emlegette Istent, de a gyakorlatban megvetette a keresztényeket, tüzzel-vassal evilági erőkre: fajra és vérre akarta felépíteni a társadalmat. Tragikus következményeit még ma is érezzük. A kereszténynek, ilyen helyzetekben, nem egyszer életével s halálával kell tanúságot tenni arról, hogy van egy másik világ is, az Isten szeretetének birodalma, amiért mindent érdemes feláldozni. A pápa ez év májusában a náci rendszer két kimagasló áldozatát: a zsidó származású filozófusnőt s későbbi karmelita nővért, Edith Steint, és München apostolát, Rupert Mayer jezsuitát iktatta a boldogok sorába. Erősítő és lelkesítő példaképek minden szekularizált környezetben élő és küzdő keresztény számára.

4