Szolgálat 73. (1987)

Eszmék és események - Húsvéti gondolatok (Németh József)

Jézus halálának órája történelmileg is meghatározható: a Feltámadottat emberek százai látták és élték meg (1Kor 15.), jóllehet a feltámadás percének első tanúja az éjszaka: O vere beata nox, quae sola meruit scire tempus et horam, iin qua Christus ab Infer is resurrexiit! (Ó, valóban áldott éj, csak te voltál méltó, hogy tudjad a napot és órát, amelyben Krisztus a halálból feltámadt.

— A húsvéti vigília öröménekéből.)

A kereszthalál az ember bűnös tette. A feltámadás Isten csodálatos cselekedete, mellyel hitet ébreszt bennünk. „Krisztus feltámadt — Valóban feltámadt!“ — köszöntötték egymást az első hívek. Hangsúlyozni akarták, hogy itt nem tévedésről és ámításról van szó, nem álomról és hallucinációról, nem látszatról vagy csalásról, hanem az Újszövetség tanúinak egybehangzó, hiteles vallomásáról.

Ennek ellenére az apostolok elbeszéléseikben nem mindig ugyanazt a körülményt emelik ki. Ezért nem könnyű a tanúbizonyságokat harmonikus egységbe hozni. Ha valaki az elbeszélések alapján elfogulatlanul világos, következetes és áttekinthető képet akar az eseményekről festeni, nehézségekkel számolhat, mert a feltámadás érzékeinkkel felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan. Nem csodálkozhatunk tehát, ha az apostolok a feltámadásra először félénken, habozva tétovázva sőt kételkedve felelnek. De aztán egyre határozottabb, világosabb és egyértelműbb: „Krisztus feltámadt! — Valóban feltámadt!“ Olyan halálos komolyan veszik ezt a hitet és vallomást, hogy életüket teszik rá. Életmódjukban gyökeres változás áll be; vallomásukat vérükkel pecsételik meg. „Ha Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem“ (TKor 15,14).

Ennek ellenére sem Istent, sem a feltámadás eseményét nem foghatjuk úgy fel, mint a természet vagy a történelem jelenségeit és tetteit, melyekkel szemben „tárgyilagosan“, szenvtelenül és egy bizonyos távolságból foglalhatunk állást. A feltámadás eseménye létünk legmélyebb gyökereit érintő személyes állásfoglalást követel, hitvallásba torkollik és tanúvallomást szül. Hogy miért van ez így, arra az Újszövetség adja a legjobb feleletet: A húsvéti eseményeknél nem mi, emberek voltunk a rendezők, hanem az isteni kezdeményezés. Nem az emberi lehetőségek jelennek meg itt, hanem az isteni valóság. A kezdetben kételkedő Tamás apostol a feltámadott Krisztus sebhelyeinek érintésére hittel mondja: „Én Uram és én Istenem“. Hisszük, hogy Isten a halottaiból feltámasztotta és új életre keltette Krisztust, de nem látjuk és nem foghatjuk fel, hogyan hajtotta végre azt. S éppen azért nem botránkoztak meg a hívők, amikor a feltámadás eseményének leírásában különböző hangsúlyokkal találkoztak: egy felfoghatatlan eseményről csak különféleképpen lehetett írni, s e különbözőség egy eddig meg nem élt és föl nem fogott valóság újdonságából származott. / \\\ í

Az apostolok felelete a feltámadásra nem a hideg ténymegállapítás, hanem a hitvallás: vallomás, elhallgathatatlan és cáfolhatatlan +iirdetés, bátor kiállás. Lelkesednek, de nem esnek szélsőségekbe: boldogságukban sem

íBudapest