Szolgálat 73. (1987)
Tanulmányok - Francoise Tailleur: A világiak a II. Vatikáni Zsinat után
Az Egyház építése A Zsinat (LG 33) kiemeli még a világiak apostolságának következő szempontját: „...A minden keresztény hívőt érintő apostolságon kívül a világiak még különféle módokon is bevonhatók közvetlenebb együttműködésre, a hierarchia apostoli munkájába, azoknak a férfiaknak és nőknek a példájára, akik Pál apostolnak segítettek az Evangélium hirdetésében, sokat fáradozva az Úrban (vö. Fii 4,3; Róm 16,3kk). Arra is alkalmasak, hogy a hierarchia felvegye őket egyes olyan egyházi munkakörökbe, amelyek lelki célt szolgálnak.“ Minden megkereszteltnek hivatása az Egyház építése; azért kapták a kegyelmet és az Úr ajándékát (esetleg személyes karizmát), hogy szolgálják Isten országa kibontakozását. A világiak tehát a felszentelt papokkal együttműködve az Egyház építésére hivatottak, szolgálatuk Krisztus hármas, prófétai, papi és királyi tisztjének megfelelő. A világiak így „Jézus Krisztus által Istennek kedves lelki áldozattá“ (1 Pét 2,5), a kialakulóban levő Isten országa bajnokaivá válnak, és társulnak Krisztus bűn felett aratott győzelméhez. így számos és különféle papi funkciót végezhetnek a hívek. A II. Vatikáni Zsinat nagyban hozzájárult a világiak felelősségének kibontakoztatásához. Kialakultak a katekétikai csoportok hálózatai. Olyan világi kate- kéták működnek, akik tudatosan elkötelezték magukat a közösségek megújítására és a tanúságtételre. Missziós területeken bejárják a katekéták a dom- bokat-völgyeket, hogy felkeressék a szétszórt közösségeket, örködnek felettük, oktatják őket, várva arra, hogy megérkezik a pap, aki bemutatja az eucharisztikus áldozatot. Latin-Amerikában — de a mi országainkban is — a világiak a pap nélküli közösségek összegyűjtői és vezetői. Megtartják az igeliturgiát, kiosztják az Eucharisztiát. Maga a liturgia sem kizárólag a felszentelt pap ügye: világi csoportok vele együtt készítik elő a kommentárokat, a homíliát, a hívek könyörgéseit. A lelkipásztori tanácsokban a világiak a különféle állapotokat vagy tevékenységeket képviselnek az egyházmegyei hatóságoknál. Sajnálhatjuk, hogy a Zsinat, amely kötelezővé tette a papi tanácsok létrehozását, nem rendelte el a lelkipásztori tanácsok megteremtését. Tetszőlegesek maradtak, tanácskozásuk nem döntő. Jegyezzük meg: a gyakorlati életben, a bázis szintjén, a szervezett vagy spontán közösségekben a világiak nagyobb szerepet kaptak, mint azt az Egyház hivatalos dokumentuma megjelölte. A Ministeria quaedam kezdetű (1972. aug. 15) rendelkezés óta a lektorok és akoiitusok „intézményes“ (hivatalos) szolgálatot teljesítenek a liturgiában. Márpedig az új kánonjog, amely az Egyházról mint társaságról tárgyal, nemcsak a felszentelt szolgálatokat, hanem az „intézményes“ szolgálatokat is férfiaknak tartja fenn. Ugyanakkor a tény kétségtelen: Számos plébániai közösségben nők és férfiak egyaránt felolvasnak a miséken, ministrálnak, segítenek az áldoztatásban. A Lélek ott fúj, ahol akar. Az említett tényben is prófétai jelet kell látnunk? Talán azt sugallja, hogy nagyobb teret kellene juttatni a nőknek az Egyházban? A Zsinaton az egyik 4 49
