Szolgálat 73. (1987)

Tanulmányok - Francoise Tailleur: A világiak a II. Vatikáni Zsinat után

A szöveg őszinte párbeszédet említett. Minél érettebbek a hitben a világi hívők, minél felelősségteljesebbek elkötelezettségükben, annál inkább igénylik, hogy a párbeszéd őszinte és hiteles legyen. Előfordulhat, hogy ebből problémák születnek. De általában úgy tűnik, hogy hasznos a párbeszéd, amikor a felek őszintén törekszenek az igazság közös keresésére és a felvilágosítások közlésére. Ilyen magatartásnak kell uralkodnia Isten népének tagjaiban, akár a laikusok egymás között, akár a laikusok a hierarchiával tartanak párbeszédet.

Találó példát éltünk meg evvel kapcsolatban II. János Pál belgiumi látogatásakor. A falu képviselői úgy találták, hogy a tervek kidolgozásánál nem vették eléggé figyelembe igényeiket. Egyébként is kemény az életük, amit gyakran kevésre becsülnek, sőt mellőznek a közfelfogásban. Liége-be, vallon ipari városba hívták össze „az Egyházban elkötelezett s a világ építésén dolgozó francia nyelvű világiakat“, hogy találkozhassanak a Szentatyával. S végül is éppen a Katolikus Akció falusi, agrár szektorának egyik vezetőjét, Gilson-nét választották ki, hogy képviselje az Egyházban elkötelezett s a világ építésén dolgozó francia nyelvű (vallon) világiakat. Gilson-né külön gondot fordított arra, hogy érzékeltesse II. János Pállal a falusiak helyzetét. Sokan ellenezték eljárását, s óvták is ettől. Ö egyszerűen, minden cirkálom nélkül ecsetelte a falusi nép helyzetét és problémáit. A falusi bázisközösségek szószólóinak nyelvezetét használta; úgy beszélt mint a nép, amelyet jól ismert s amelyet képviselt. Lehet, hogy a Szentatyát körülvevő személyiségek nem szokták meg, hogy valaki ekkora szabadsággal beszéljen a pápa jelenlétében. De akik átélik ezeket a problémákat, azok azonnal megérezték, hogy most valóban közel kerültek az Egyház legfelsőbb elöljárójához, bár legtöbbször csak a második helyre szorulnak az egyházi életben.

Gilson-né a következőket mondotta:

„Álmodozni kezdtem. Ha Szent Péter utóda eljönne az én falumba, Gau- me-ba, a falusi asszonyokhoz és férfiakhoz, akkor egyszerűen meghívnánk, hogy járjuk be a vidéket. Útközben üdvözölné a Jánosokat, Lajosokat, Mártonokat és Andrásokat s mindazokat, akik a földeken dolgoznak, s azt kérdezik: Nem jön-e majd holnap egy városi megbízott, hogy egyes helyi hatóságok cinkosságával nyaralótelepnek vagy betonozott autópályának sajátítsa ki ezt a jó földet..., Megmutatnánk neki a nemrég még virágzó kisüzemek s kisebb méretű tanyák kongó romjait, amelyeket árván hagyott a fiatalság, hogy csalóka kereset után fusson. Megkérnénk Szent Péter utódját, hogy álljon meg egy percre az egyik falusi iskolában, amely még fennmaradt az elkötelezett szülők akaratából, akik meg szeretnék menteni a falusi kultúra alapsejtjét. Meglátogatnánk a problematikus gyermekek számára létesült tanulmányi központot vagy egy „emberi méretű közösség“ védett műhelyét (sérültek részére fenntartott műhely — a fordító megjegyezése).

Azt 'is megmondanánk neki, hogy dobra verés nélkül, de lassan és biztosan megvalósulnak a II. Vatikáni Zsinat határozatai. Csoportok gondolkoznak és cselekszenek az evangélium szellemében; világi hitoktatók működnek, s bár úgy tűnik, hogy megfeledkeztünk a körmenetekről, növekszik azok száma, akik közösséget vállalnak egymással. Férfiak és nők vállalkoznak lelkipásztori

47