Szolgálat 73. (1987)
Tanulmányok - Francoise Tailleur: A világiak a II. Vatikáni Zsinat után
a vérmérséklet szerint különbözők lesznek a vélemények. A pluralizmus igazolható, sőt szükséges. Ha a különféle helyzetek különféle ítéletekre és választásokra sarkallnak is, az Evangéliumot mégsem mondhatjuk semlegesnek. A profán kérdésekben hagy helyet többfajta ítéletnek és állásfoglalásnak. így a keresztények különféle csoportokba, egyesületekbe, sőt pártokba tömörülnek; a születéstől a halálig, az iskolán, az egyetemen, a munkahelyen stb. átfogja őket a „keresztény“ szervezetek hálózata azzal a kockázattal, hogy gettót alkotnak. Ugyanabban a helyzetben viszont más világiak pluralista csoportosulásokba tömörülnek, bogy kollégáikkal, hitetlen társaikkal küzdjenek, cselekedeteiken keresztül nyilvánítva ki az őket mozgató fényt és erőt. A munka világa, a szegények felszabadítása, a fejlődésben elmaradt népek segítése, a béke szolgálata, a fiatalok és kisemmizettek felkarolása; gazdasági problémák, közéleti gondok, az élet tisztelete, jelenlét a tudományos kutatásban, a művészetekben és a kultúrában: íme, számos feladat, amelyekből ki-ki választhat vonzalmai és adottságai szerint. Bármilyen szolgálatra kötelezik is el magukat, felfedezik, hogy minden területen a hozzáértés az első követelmény. A pluralista világban ez a hozzáértés lesz a hitelesség tesztje. XXIII. János pápa Pace m in t e r r i s kezdetű enciklikájában (1963-ban) hangsúlyozta ezt a szempontot: „Hogy egészséges elvekkel hassák át a öivifizációt és keresztény szellemmel itassák át azt (a világiak), nem elégszenek meg a hit fényével, sem a buzgó jóakarattal a jó előmozdítására. Jelen kell lenniök a társadalmi intézményekben, belülről kell befolyást gyakorolniok azok szerkezetére. Márpedig a modern öivifizációt főleg a tudomány és a technika megszerzése jellemzi. Nem lehetséges tehát az intézményekre való hatás tudományos hozzáértés, technikai alkalmasság és foglalkozásbeli jártasság nélkül.“ A Gaudium et Spes kezdetű zsinati konstitúció (43. pont) nagy realizmussal így idézi fel a felelős pluralizmus kérdését: „A világi hívők eleve jól kiművelt lelkiismeretére hárul a feladat, hogy az isteni törvényt a földi társadalom életének irányítójává tegyék. Papjaiktól viszont a lelki világosságot és erőt kell várniok. Ne higgyék azonban, hogy lelki- pásztoraik mindenhez értenek, és az összes felmerülő, esetleg súlyos kérdésekben is azon nyomban gyakorlati megoldást tudnak ajánlani, vagy hogy ez lenne a papok küldetése. Vállalják csak a világi hívők a maguk sajátos szerepét, keresztény bölcsességgel és engedelmesen figyelve a tanítóhivatal eligazító szavaira. Bizonyos körülmények között, akárhányszor, éppen a dolgok keresztény szemlélete ajánl egyeseknek valamilyen megoldást. Más hívők viszont, amint ez gyakorta és egészen jogosan megtörténik, nem kisebb őszinteséggel másképp vélekednek ugyanarról a dologról. Ha mármost a mindkétfelől javasolt megoldásokat, a felek szándékán kívül is, sokan meggondolatlanul kapcsolatba hozzák az evangélium tanításával, nem szabad elfelejteni, hogy ilyen esetekben senkinek sem szabad az egyház tekintélyét a maga véleményének támogatására lefoglalni. Mindig őszinte párbeszéd útján iparkodjanak magukat a másikkal megértetni, a kölcsönös sz-eretetet gyakorolva és a közjóval törődve mindenekfelett.“ 46
