Szolgálat 73. (1987)
Tanulmányok - Szántó Konrád: Laikus mozgalmak az Egyházban a XIII. század folyamán
csatlakoztak a mozgalomhoz, — írja Salimberve. Amikor azonban az rajongó jelleget kezdett ölteni, és egyre több kihágás fordult elő, valamimt téveszmék kaptak lábra, az egyház vezetősége egyre keményebben lépett föl ellenük.5 Az önostorozók közöl sokan a szívből fakadó bűinbánat helyett hiú dicsőségvágyuk kielégítésére törekedtek, mások meg szexuális bűnök elkövetésére használták fel a zarándoklatot, illetve téveszmék rabjai llettek. Ebben bizonyos mértékig hibásak voltak az önostorozó körmenetben részt vevő papok és szerzetesek is. Legtöbbször nem figyeltek arra, mi történik a körmenetek után az önostorozók szállásain, vagy ha észleltek is gyanús dolgokat, nem vizsgálták ki, s nem törekedtek a bajok gyökeres orvoslására. Az inkvizíció viszont nem bánt kesztyűs kézzel az eltévelyedettekkel, amikor tudomására jutottak a kihágások. 3. Eretnekmozgalmak s a velük kapcsolatos egyházpolitika A középkori nagy eretnekmozgalmak elindító és mozgásban tartó oka igen gyakran nemcsak a társadalmi igazságtalanság, a fokozódó kizsákmányolás volt, hanem a világi hívek őszinte vágya, hogy a szegény Krisztust minél tökéletesebben kövessék, s az Úr igehirdetésre szólító parancsát teljesítsék. Ebbéli törekvéseikben gyakran téveszméket hirdettek, és az evangélium radikalizmusát követelve szembekerültek az egyház vezetőivel, akik viszont nem a türelmes és hosszantartó oktatás és meggyőzés pedagógiáját alkalmazták velük szemben. Legtöbbször hatalmi eszközökkel, kiátkozással, börtönnel vagy máglyával némították el a sokszor jó szándékból fakadó ellenvéleményt. Természetesen ennek ellenkezője is előfordult. Sok egyházi tisztségviselő tárgyalásokkal próbálta jobb belátásra bírni az eltévelyedetteket. Mindenekelőtt III. Ince pápa (1198—1216) alkalmazta a megnyerési politikát, s csak akkor nyúlt keményebb eszközök után, ha a szép szó nem vezetett eredményre. Hosszantartó tárgyalással sikerült például megnyernie azokat a szövetségbe tömörült, szegény, vezeklő életet élő észak-itáliai posztószövőket, akiket III. Lucius (1181—1185) pápa 1184-ben Valdes Péterrel (f1196) együtt kiközösített. III. Ince a tárgyalások eredményeként a hu mi Hátiknak nevezett lombardiai vezeklőket szerzetesrendbe, mégpedig a humiliátusok (alacsony sorsot vállalók) rendjébe szervezte. 1201-ben már mintegy 100 kolostoruk volt. Hasonlóképpen sikerült Franciaországban a katharok hatása alá került valdiak (Valdes Péter követői) egy részét azáltal megnyernie, hogy megalapította a Lyoni Szegények Társulata nevű egyesületet, amelyhez csatlakozott a valdiak egy kisebb csoportja. A többség azonban az egyháztól elszakadva élt, megtagadta a hierarchiának kijáró engedelmességet, ezért ellenük a hivatalos vezetőség az eretneknyomozó bírósági intézmény, az inkvizíció segítségével vette föl a küzdelmet.6 , Ugyancsak az inkvizícióval számolta fel a valdiakon kívül a kettős igazságot, a hittudományi és bölcseleti igazságot hirdető averroistákat, az ún. szabadszellemű fivérek és nővérek eretnekségét is, akik azt hirdették, hogy nincs 20
