Szolgálat 73. (1987)
Tanulmányok - Szántó Konrád: Laikus mozgalmak az Egyházban a XIII. század folyamán
áldozatra kész lelkipásztori buzgóság. Főleg a kórházlelkészek láttak megélhetési forrást hivataluk ellátásában, nem pedig lelkipásztori hivatást. Ezért a városi betegápoló testületek nem mindig álltak hivatásuk magaslatán. 2. Különleges jámborsági aktusokat végző laikus mozgalmak A keresztes hadjáratok, a szentföldi zarándoklatok s a köztünk élt, értünk szenvedett Jézusról szóló 'igehirdetés hatására a középkori ember lelkében újfajta szemlélet és jámborság alakult ki. Ez az új szemlélet Jézus Krisztusban nem annyira a világ felett trónoló és mindenkit megítélő Pantokratort látta, hanem sokkal inkább a bűnösökért kereszthalált vállaló Megváltót. Ennek a jámborságnak fő jellegzetessége, hogy a hangsúlyt Isten végtelen jóságának átélésére és az evangélium minél tökéletesebb megvalósítására helyezte. Az emberek jelentős része önként vállalta a vezeklő, bűnbánó élet különböző formáit, hogy minél hasonlóbb legyen a szenvedő Jézus Krisztushoz. A különleges jámborsági aktusokat végző, vezeklő életformák közül a legfontosabbak: a bűnbánó ruha állandó viselése, fárasztó zarándokutak és a nyilvános önosto- rozás. A középkor embere, legalábbis akinek módjában állott, életében legalább egyszer elzarándokolt Jeruzsálembe, Rómába vagy Compostellába. S akik távoli országokba nem juthattak el, hazájuk híresebb búcsújáró helyeit látogatták meg. Igen sokan - évente többször is — vállalkoztak a tíz sőt száz kilométer távolságra eső kegyhelyek felkeresésére. A hierarchia a zarándokházak létesítésén, a zarándokok elhelyezésén és élelmezésén kívül igyekezett gondoskodni a hívek lelki szükségleteinek kielégítéséről is. A búcsújáróhelyekre özönlő tömegek lelki gondozása nemritkán sok kívánnivalót hagyott maga után. A kegyhelyek vezetősége ugyanis gyakran a valódi vagy hamis ereklyék valamint a különféle emléktárgyak elárusítására helyezte a hangsúlyt, a prédikációk lényegét pedig nem a hívek lelki életének elmélyítését szolgáló gondos oktatás képezte, hanem az illető helyen történt csodás események minél színesebb ecsetelése valamint az ott vásárolható ereklyék hatásosságának dicsérete. A Jézus-jámborság jellegzetes megnyilvánulása volt a 134k század második felében az önostorozó mozgalom. Az önostorozást általában a szerzetesek, a világiak közül pedig egyes bűnbánók és tökéletességre törekvők gyakorolták. Tömegmozgalommá 1260-ban szélesedett, amikor Közép-ltáliában 'igen sokan zsoltárok éneklése és meztelen felsőtestük ostorozása közben vonultak helységről helységre. A közép- itáliai önostorozó mozgalomról Fra Salimbene de Adam ferences szerzetes tudósít „Cronica“ című művében, melyet 1283 és 1288 között írt. Ebben olvashatjuk, hogy az emberek — egyszerűek és tekintélyesek, nemes lovagok és a nép fiai egyaránt — püspökök, papok és szerzetesek vezetésével vonultak keresztül a városokon, felső ruhájukat levetették, s ostorozták magukat. A mozgalom 1261-ben átterjedt a Rajna Vidékére is. Eleinte papok sőt püspökök is 19
